bplogo
 
 
archívum

Kulcsszó:

Szerző:
Rovat:


-tól
 
-ig

 

Ismeret-önismeret-alkotás – Újra nyit a TeÉrted Akadémia
2010. szeptember 8., szerda
TeÉrted Akadémia kurzusok Ősztől régi és új kínálattal várja a 12-16 éves kamaszokat a BMK TeÉrted Akadémiája. Az október elejétől induló foglalkozás-repertoáron szerepelnek az eddigi legkeresettebb darabok – folytatódik tehát a mozgásterápia, az önismereti pszichodráma és a diákújságírás –; az újdonságok pedig a művészetek felé veszik az irányt: művész-tanárok által vezetett képzőművészeti, előadóművészeti és fotóművészeti kurzusokra várják a jelentkezőket.
 
 
A csodálatos tűzszerszám
2010. augusztus 30., hétfő
Szép Ernő SzínházA Budapesti Művelődési Központban ősztől folytatódik a Családi vasárnap programsorozat. Az évad első alkalmakor, szeptember 19-én 10 órától A csodálatos tűzszerszám című zenés mesejátékot tekintheti meg a család apraja és nagyja a Szép Ernő Színház előadásában. Az színpadi program után 11 órától a befogadás helyett az alkotáson lesz a hangsúly, amikor is Guzsalyas kézműves-foglalkozáson vehetnek részt a csemeték.
 
 
Nem csak táncház
2010. augusztus 25., szerda
Táncoló gyerekekA Klebelsberg Kultúrkúriában szeptember 9-én 18 órától dunántúli és moldvai táncokat tanulhatnak az ifjoncok. Az óvodáskorú és kisiskolás gyerekeknek és szüleiknek rendszeresen megrendezett táncházi alkalmakon mindig előkerülnek az éppen aktuális ünnepkör népszokásai, valamint köszöntik a jelenlévők közül a névnapot ünneplőket is egy-egy énekkel, játékkal.
 
 
 
Gyermekbarát honlap
Erikanet.hu
Rákoskerti Művelődési Klub 
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ