Igaz, tavaly úgy tűnt, hogy meglehet, többet nem látjuk őket így együtt. Igaz, jubileum volt, és nem minden héten húsz éves egy zenekar. Igaz, itt volt még Mily, és nem hagyta elsikkadni a fontos részleteket. Torta is volt. És díszlet papírlények a közönség fölött. És már addigra vártuk a könyvet, amit végül is most foghattunk kézbe. Lassú szülés volt, de sikeres, könyv megjelenésének talán még nem örültem ennyire. Megszületett a Pál Utcai Fiúk kapcsán a Pest közeli alternatívok szerelemharcát bemutató mű. Nem kis munkával, mindent átfogó részletességgel készült, Molnár Ferenc sem végzett alaposabbat annak idején az ő Pál utcaijaival.
Nekem a könyv volt a koncert, és a szerző hiánya az este.

Valami készül...

A városliget kacsái már kora délután észrevették, hogy valami készül, a tótól át-átreppentek a Pecsához, belehallgattak a beállásba, csipegettek a megérkező szendvicsek lehulló morzsáiból, daloltak, szépek voltak, fáztak és megállapodtak, hogy ha felkel a Nap, útrakelnek végre. Még megvárták, hogy az Ogibound, ugyan jókora csúszással, de belekezdjen az estébe. A kezdeti lelkes közönséget sikerült hamar a büféig visszaszorítaniuk. A PUF-osok toleránsak, nem kiáltoztak már, mint régen, hogy „Fiatal lányok”, egyszerűen csak számról számra kevésbé tapsoltak és egyre kevesebben álltak elöl. A leglelkesebbek, akik semmi pénzért nem adták volna át elsősoros helyüket, valamint néhány igazi Ogi-rajongó persze maradt.
Aztán végetért a koncert, és csurranásig telt a terem, és sötét lett, és füst, és izgalom, és még sötétebb, és még nagyobb füst, és sokáig-sokáig semmi. Majd felcsendült a Perfect Day, amiről eleinte nehezen volt eldönthető, hogy a srácok nyomják-e a homályban vagy CD-ről megy-e, de aztán ez is elmúlt, és végül valóban a húrok közé csaptak a még sosem játszott elsőalbumos címadó „Ha jön az álom”-mal.

Mostantól majd megy minden a megszokott kerékvágásban...

Lecsó tőle megszokott módon konferált, bár a hangjában ott bujkált egy kevésbé jóféle izgalom is, amit eddig nem hallottam tőle. Szerintem most félt először igazán, pedig tavaly lett volna rá nagyobb oka. Mostantól majd megy minden a megszokott kerékvágásban. A kacsák is elhúznak délre, koncert is koncertet követ majd, mint mindig.
A műsor könnyen elkülöníthető blokkokra oszlott: először pár ritkán, vagy még sosem játszott szám, majd néhány bemelegítő sláger és aztán néhány valódi (Cure, Manu Chao, Nirvana) PUF-örökzöldekkel ötvözve. Ez a rész volt az, ami szerintem igazán megosztotta a közönséget, és jómagam is ezidőtájt kezdtem megosztani figyelmem a színpad és a bárpult között...
Közben fejben már otthon heverésztem, és a könyvem lapozgattam, a könyvet, amit évek óta lapozgatunk fejben, és aminek már sok részét betéve tudtam, mégis szerettem volna már elhasalni az ágyon és egyben végigolvasni, megnézni a képeket, elpötyögni belőle néhány dalt a gitáron...
Egy koncert, amiről az ember hazavágyik, nem jó koncert. De írhatnám azt is, egy könyv, ami miatt az ember hazavágyik egy koncertől, jó könyv.

Végül mehetett mindenki a dolgára...

A feldolgozások után persze búcsúzóul még megugráltatták a tinédzserkorát kinőtt számokkal a hasonló korban járó közönséget is, és végül mehetett mindenki a dolgára. Zenészek az öltözőbe, közönség a megállóba, a kacsáknak maradék sört kilöttyintve, hogy végül majd a Gödörben találkozzanak újra dedikálni, beszélgetni, pultot támasztani, rajongani hajnalig.
Számomra a könyv mindenesetre volt annyira jó, hogy az afterpartyra már nem is tartottam a fiúkkal, inkább végre először valóban lapozgatni kezdtem és elképzeltem a novemberi hideg éjben, ahogy reggel tényleg Afrika perzselő Napja felé indulnak majd a városliget költözőmadarai és PUF dalokat visznek magukkal, és amikor májusban majd visszaindulnak, az első megállójukat a Zöld Pardonnál tartják, és örömmel állapítják meg, hogy Magyarországon semmi sem változott.

Linkelő:
Páli Utcai Fiúk
Petőfi Csarnok

Kócosfóka

Kapcsolódó cikkek:
• Mi jut eszedbe? 8.: „Minden szerep másért jó”
• Nagy durranás 9.: Eperszezon után, nehéz idők előtt