bplogo
 
 
archívum

Kulcsszó:

Szerző:
Rovat:


-tól
 
-ig

 

Egy jó pofa fesztivál
2006. július 14., péntek
Volt Fesztivál – Sopron, 2006. július 5-8.

Voltos tűztorony (fotó: Foki Tamás)Amikor legutoljára hivatalosan ellátogattunk a hűség városába, hogy voltoljunk egy kicsit, akkor még egészen másképp festett ez a fesztivál. Azóta megnőtt, felköltözött a Lővérekbe, és helyet keresett magának a többi nagy fesztivál között a naptárban. Szóval most megint szétnéztük, amihez volt összehasonlítási alapunk.  





Infra


A helyszín messziről (fotó: Foki Tamás)Elsőként szóljunk néhány szót az infrastruktúráról, mert ez volt a legszembetűnőbb. A szervezők – ahogy ígérték – tényleg kitetettek magukért (és értünk), ugyanis valóban kitettek jó sok járólapot, meg mobil wc-t, nagyobbak lettek a sátrak, sörből sem volt hiány, szóval volt fesztiválluxus, ahogy kell.


Szövegek

Lovasi András a Kispálban (fotó: Foki Tamás)Nem voltunk ott végig, meg minden koncerten sem, de azért elkaptunk egy-két dolgot. Vegyük kicsit bulvárosra, és nézzük például a Kispál koncertet, amivel többeknek is baja volt.
A zenész ez már csak olyan fajta, hogy sértődős, meg presztízskérdést csinál abból, hogy mekkora színpadon lép föl, mert ugye a nagyszínpad az olyan a zenésznek, mint a fuxos kopasznak a Merci. A szőke nő, az közös, megvan mindkettőnél. De ne kalandozzunk el ennyire... Lovasiék produkciója önmagában nem volt rossz, viszont szegény Pataky Attilát, akiről még énekelnek is, bosszantotta, hogy amíg a másik a nagyszínpadon nyomhatja, addig őt egy jóval kisebb sátorba osztották be, ahová ráadásul még be is hallatszott a Szőkített nő, meg a több altersláger. Azonban Lovasi András a Kiscsillagban (fotó: Foki Tamás)nem ő volt az egyedüli sértődős. A szintén ebben a műsorsávban játszó Müller Péter (Van-e, ki e nevet nem ismeri?) is megemlítette az zenész-kollégákat, mégpedig abban az összefüggésben, hogy „Ott a mennyiség, de itt a minőség”. Az utóbbi megnyilvánulást aztán Lovasi András föl is emlegette a másnapi Kiscsillag koncerten, amikorra már ők is kisszínpadosok lettek.
Pajor Tamás pedig egy spontán térítést tartott fellépése közben, és kikelt a fesztivál és a fogyasztói társadalom ellen. Elmondta, hogy a fesztiválok sztárjai múlandóak, és csak egy igazi sztár van: Jézus Krisztus. Ámen.


Zenék

Tankcsapda (fotó: Foki Tamás) A meglátogatott koncerteket itt most nem vesszük végig, mert az összes fesztiválon megtalálható zenekarról fölösleges lenne részletes leírást adni, legyen elég annyi, hogy mindenki szépen lejátszotta a programját. Azért érdemes megemlíteni a szegény Quimbyt, akiknek korai volt a hétórás kezdés, mert ők valójában „éjszakai bogarak”. Próbálták is lekapcsoltatni a fénytechnikussal a szemükbe világító nagy reflektort, de nem sikerült, mert az a Nap volt.
Mátyás Attila (fotó: Foki Tamás) Az F. O. System viszont nem megszokott fesztiválzenekar. A csak most újjáéledt és azóta második koncertjét adó banda beleadott apait, anyait. Nem tudom, hogy az eső darkos dolog e, és hogy illik-e a zenéjükhöz, de Mátyás Attila annak ellenére lelkesen „végigijesztgette” mély basszusán a közönséget, hogy azt kicsit megtizedelte egy futózápor.
Az eseményen kint volt több tévé, köztük a Kultúrház stábja is, akikkel ha már úgyis ott volt Németh Juci, akkor a Kispál koncerten is fölment a színpadra, hogy eljátsszák közös számukat. Ez sincs mindig.
A külföldiek közül a Fun Lovin’ Criminals kicsit fáradtabbnak tűnt, mint a 2003-as szigetes fellépésük alkalmával, a Pet Shop Boys viszont igen látványos showt csinált forgatható, variálható díszletekkel, meg szépen is énekeltek.


Linkelő: www.volt.hu

Foki Tamás

Még képek:

MGM Thumb
Tankcsapda
MGM Thumb
F. O. System
MGM Thumb
Fesztiválhát
MGM Thumb
Németh Juci a Kispálban
MGM Thumb
Sport
MGM Thumb
Lecsó a Kiscsillagban
MGM Thumb
Ladánybene 27
MGM Thumb
Pop Art Market

Observer