Mi jut eszedbe? 1.: Földalatti rock patinás környezetben
2007. szeptember 28., péntek
Fenes Tibor, a Nulladik Változat frontembere mesélt a Kaleidoskop.hu-nak zenész pályafutásáról, a ’90-es évek alternatív zenei színterének pezsgéséről, de a múltidézés mellett szó esett irodalomról, titkokról, legendákról is… A zenekarnak immár tizenkét éve törzshelye a Benczúr Klub, amely a Budapest szívében található Postás Művelődési Központban működik.
A Nulladik Változat mindig is szubkulturális zenekar volt. Mit mondanál azoknak, akik nem látnak bele ebbe a körbe?
FenesTibor:
Már 1989 óta létezik a Nulladik Változat zenekar. Még az utolsó
előfelvételisek közé tartoztunk, akiket főiskola, egyetem előtt
behívtak katonának, hogy tanulmányaink után fél évre visszamenjünk. De
nem kellett csak egy évet letöltenünk. Elég sokkoló volt visszafelé
számolni a 360 napot, de legalább az őrtoronyban lehetett befelé
fordulni. Az is felért egy tanulmánnyal, hogy tájékozódtunk az emberi
viszonyok egy másik oldaláról. Nem volt ugyan háború, de az egésznek
mégis volt egyfajta beavató jellege a szolgálatba, férfi életbe (még ha
nők nem is nagyon voltak, maximum vágyakoztunk). És életem egyik
legnyugodtabb periódusa volt olyan szempontból, hogy fél éven át minden
délután és este próbálhattunk egy elszeparált emeleti helyiségben, mert
megnyertünk valami tehetségkutatót. Szépen összeraktunk tucatnyi dalt
Hricsovinyi Tamással (Hricsó) és Puskás Tiborral (Puskin). Az volt az
alap.
Hogyan indultak be a koncertezések? Kikkel léptetek fel egy színpadon akkortájt?
F.T.:
Egerbe mentünk a főiskolára tanulni. Ott is volt egy fesztivál, amit
megnyertünk, a líceumban, és így némi támogatást kaptunk a helyi
ifjúsági szervező irodától (Komlósi Csaba szervezte) az első demóra.
Ekkor ismertük meg pl. a Privát Nihil zenekart. Szabó Attila hegedűs
(Csík zenekar, Lovasival is szokott játszani) és Viktor Máté, meg Berki
Tamás is dicsért minket, biztos aranyos gyerekek lehettünk, és elég
naivak. Az Ifjúsági Házba is sokszor lehívott minket Juhász Misi
játszani a MÁS Klubba, volt ott a P.U.F., Sziámi, Európa Kiadó, Fuck
Off System. Közben egy salgótarjáni gitáros ismerősöm csatlakozott,
Szabó Attila, aki mindig mondogatta, hogy elfér még néhány hang a trió
felállást tovább fejlesztve. Jól is vokálozott, de még fontosabb, hogy
jó szervezőnek bizonyult, bevitt minket a Tilos az Á-ba és a Fekete
Lyukba is! Müller Péterrel úgy összehaverkodtak, hogy két turnét is
végigcsináltunk a Sziámival, bejutottunk az Almássy térre, a PECSA-ba.
Ez volt tán a legmozgalmasabb időszak a zenekar életében, s közben
Budapestre költöztünk, itt lett a telephelyünk. „Már Buda és Pest-is…”.
(nevet) Losonczy Pál (The Perfect Name) pedig úgy megkedvelt minket,
hogy 2 évig szinte mindenhol együtt játszottunk a ’90-es évek közepén.
Szerencsések voltunk, de nem gazdagodtunk meg. A zenekar valamennyire
ismerős lett, játszottunk a Szigeten, jó pár fesztiválon. Eladtunk
néhány ezer lemezt.
Honnan jöttek az inspirációk? Mely zenekarok voltak rád, illetve rátok nagy hatással?
F. T.: Hát a rockon túl voltunk már, érdekelt a folk is (Barbaro, Sebő), de
igazán a ’80-as évek alter-new wave hulláma hatott. Nekem két ember
határozta meg a kiállásomat, Robert Smith a The Cure-ból és Menyhárt
Jenő az Európa Kiadóból. De fontos a Joy Division, a New Order, a The
Mission, a Sisters of Mercy is, mint ahogy a pesti léttel jobban
kezdtem megérteni pl. a Balaton és Trabant üzeneteit, hogy Pajor
’Neurotic’ Tamást ki ne hagyjuk. Nagyon jó szövegelések voltak Müller
Péternél, bár a Sziámi zenéje rám kevésbé hatott, inkább a Gasner János
zenéi. Baradlay Ricsi misztikuma-érzékenysége is nagyon varázslatos
volt, de úgy belemerültek ebbe a gitárosunkkal, hogy ekkoriban kivált.
Ekkor jött Szuhaj Péter a zenekarba, aki nagyon markáns gitározással
dobta fel a zenét.
Gondolom, az idők során akadt jó pár emlékezetes koncert, buli... Mesélnél erről?
F.T.:
Akadt... Például amikor először láttam bemozdulni 1000 embert ránk a
PECSA-ban. Azt hittem, csak sima előzenekarosdi lesz, de a Felhők közt
komor-lassú bevezetőjére olyan előremozdulás és sikoltozás volt, hogy
nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, elkezdtem remegni, koncert
végére kimerültem, mint egy leizzadt kiskamasz az első szexuális
kísérlet közben. Vagy mikor a ’96-os Szigeten a Sonic Youth előtt
játszottunk a Bahia Színpadon, még nem voltak sátrak, és több ezer
ember taposta a sövényt, még majdnem a színpad mögött is voltak nézők.
Utána annyi dedikálást adtam, hogy leszakadt a kezem. Ráadásul az egyik
dal közben nagyon látványosan berepült egy lepke, és ott körözött, én
meg ugráltam utána. Tudod, a lepke motívum sok dalunkban szerepel.
És néhány salgótarjáni (szülővárosom) buli, ill. veszprémi koncert is
nagyon emlékezetes az Enyhe Fintorból. A Benczúrról nem is szólva…
Vidéken vagy Budapesten szerettetek inkább játszani?
F.T.:
Kb. 10 éve sokkal többet játszunk Budapesten. Anya klubunk, a Benczúr
mellett szeretem a Gödört Maróti Daniékkal, a „Rémálom a Nyár utcában”
rendezvényeket Zéróékkal (After Music Club), a Süss Fel Nap bulik is
elég jók voltak. De remélem, újra beindul a vidék is…
A Nulladikkal kapcsolatos írások, zenekari és lemezkritikák szinte
mindegyikében szerepel a „dark” jelző. Mennyire értesz egyet ezzel?
F.T.:
Annyiban lehet benne dark, amennyire szeretem a The Cure-t, Missiont,
Fuck Off Systemet. Nyilván túl vagyunk a hagyományos rockon, de nem
vagyunk nagyon alter, tehát nincs direkt művészkedés. A
hangszerelésben, gitárbontásokban, basszuskezelésben, a dobok tam és
cin játékában is van valami a ’80-as évekből. De szerintem mi nem
tudtuk, hogy ez dark, mikor elkezdtük játszani. Első kiadónk, Füxi írta
ezt az ajánlókba, mert a Lyukban ez a zene eléggé ment. Tény, hogy
akkoriban jobban szerettem a borús napokat, talán mert ez felelt meg az
életfunkcióim kedvezőbb működésének. Ma már mindegy. Egyformán nehezen
viselek minden időt. (nevet)
A zenélésen kívül foglalkozol az önkifejezésnek más formájával?
F.T.:
Volt néhány írásom eleinte is, amiről tudtam ,hogy nemigen lehet belőle
dalt csinálni, mert túlságosan stilizált vagy affektált. Később prózát
is akartam, de mindig abbahagytam idő előtt. Végül kitaláltam egy rövid
prózai műfajt, amit pszicho novellának nevezek, bár legalább annyira
agyas, mint lelki. Ezek az Álom-Forgató-Könyvek. Jórészük megjelent A
PAD folyóiratban, amit egykori diáktársam, Gulya István szerkeszt
szekszárdi cimboráinkkal, Jankovics Zolival és Dicső Zsoltival. Önálló
estet is tartottunk vele a Benczúr Klubban, több alkalommal. Ez a hely
pont olyan, hogy populáris és művészi regiszeterben egyaránt jó
partner. Lehet filozófiai diskurzusokat, képzőművészeti kiállításokat
és eléggé hangos rakenroll koncerteket is tartani ott.
Visszatérve a Nulladik Változatra: hogy látod, kik voltak és kik ma a közönségetek? Tipizálhatók-e egyáltalán?
F.T.:
Először adódott a főiskolai közeg, majd a „darkos” Cure-os, Depeche
Mode-os közeg fogadta legjobban. Mindig is jelen voltak igazi
értelmiségiek, néhány elszállt művészfej is, vagy önjelölt zseni.
Járnak tinik is, főleg azóta, hogy a zenei csatornák felkapták 1-2
klipünket, manapság pedig a youtube nyomán, ahol fenn van az összes
klipünk, meg jópár koncertrészlet is. Örömmel látom, hogy sok mostani
zenész van azok között, akik nulladikosok voltak még tíz éve. Talán
termékenyítőek vagyunk, nem diktálók…
Hogyan került képbe a Benczúr Klub?
F.T.:
Egyszer beugrottunk a Perfect Name helyett a Benczúr Klubba egy estére.
Úgy bejött a dolog, hogy azóta is itt van az állandó klubunk, immár 12
éve.
Losó a The Perfect Name-ből szólt, hogy nekik nem jó egy buli, még
’95-ben. Elvállaltuk. Egy nem túl hideg csütörtöki őszi napon történt…
Kellemes borzongás, visszafogottság, úgy hoztak nekem borkólát, hogy
kicsit felpörgessem a bulit. Aztán már itt volt ’96-ban a
lemezbemutatónk a Négy c. albummal kint a Benczúr kertben, és játszott
a VHK és Privát Nihil is. Nézőcsúcsot is csináltunk a Csendkapu lemez
idejében közösen A Kert zenekarral (Horváth Attila is sokszor fellépett
velünk, mint ahogy a mi ritmusszekciónk is kisegítette őket többször).
Aztán jöttek a még nagyobb elvárások, Puskin már nem akarta vállalni,
Dombó Szabolcs lett helyette a dobos. Pont 8 évig nyomtuk itt vele is,
aztán Hricsóval együtt kiszálltak a saját zenei terveik miatt.
Miért szerettetek – és szerettek – ott játszani? Az évek múlását
leszámítva miben látod a legfőbb különbséget a korai koncertek és a
mostaniak közt?
F.T.:
Már a kezdetektől Kórodi Joli volt a szervezője a klubnak, akivel végig
nagyon jó a viszony, akár a Nulladik Változatról, akár A Pad folyóirat
szerepléséről van szó. Nem véletlen, hogy kisebb kihagyásokkal 12 éve
itt lehetünk. A közvetlen pinceklubért eleinte Kiss Zsolt felelt, vele
sokat viccelődtünk, mert sajátos stílusa-kedélye mindig a megőrjítés és
a szívélyesség határán volt, de aztán jókat tudtunk együtt nevetni a
végére, ha jó sokan voltak a bulin. Ő szinte fogalommá vált, ahogy
fogadta a vendégeket, elkérte a kabátjukat, élcelődött velük,
kisorsolta a CD-jeinket, koncert után haza küldte az embereket stb. És
hogy mindig a Franciszkópi Szeletekkel akart minket együtt játszatni,
pedig mi nem annyira bírtuk az énekes lányokat, neki pedig ők voltak a
kedvencei: „Olyan jól visítanak…”! Mire mi: „Hát ez az: visítanak…” És
egy nagy húzása volt, hogy elérte a pinceklub kibővítését, így sokkal
jobban elkülönül a tánctér, a büfé, kiállító hely. Egyéves intervallum
után Szele Szabolcs vezeti a klubot az EFFETA-s Horváth Attilával, aki
nagyon jó érzékkel választja ki a fiatal zenekarokat, sok tehetséget
behozott. Szoktak tehetségkutatókat is rendezni, nagy érdeklődéssel, és
reméljük, a fiatal zenekarok jó eséllyel megállják majd itt a helyüket
ebben a nem egyszerű zenei pörgettyűben.
Hogy látod, a közönség hogy áll a helyhez?
F.T.:
Központi helyen van a 6. kerületben a Benczúr utca 27. szám alatt.
Nyoma sincs a lerobbant füstös helyek hangulatának, de úgy kulturált,
hogy nem kényelmetlen annak sem, aki szeretne meginni pár sört vagy
fröccsöt koncert közben és egy nagyot ugrálni. Éjfél környékén van
zárás, 10 perces séta az Oktogon vagy a Hősök tere, egy esti városnézés
még bármikor belefér, esetleg hajnalig is! Gyönyörű kertje van, sokféle
program: jazz, folk, alter, titokfejtő kör, könyvtár, a felső szinten
elit étterem. Nagyon egyedi, patinás hangulatú hely. Suttogják, hogy
Kincsem is itt van eltemetve az alagsorban, mert hogy lovarda volt
régen? Ha ez nagy butaság volt, elnézést kérek. Ja, és ahogy régen
velünk élcelődött a Magyar Narancs, mivel innen indult az Apostol
együttes is… (nevet)
Amúgy azon kevés hely egyike, ahová tényleg csak a hangszereket kell
vinni, mert minden más technika jó szinten adott. Hát ezer ember nem
fér be, de állítólag 300-an már voltak itt bulin, akkor viszont az
udvar is tele volt. Hogy éjfélkor bezár? Azért itt sok nagykövetség van
a környéken, erre figyelni kell…
A zenekarban nemrég komoly személyi változások történtek. Merre tovább? A publikus terveidbe, ha beavatnál...
F.T.:
…Igen, Töller András vette át a basszus pozíciót, ő jól ért a
komputerekhez is, így sokkal dúsabb lett a hangzásunk, dobgéppel már ki
is próbáltuk itt kétszer is, szerencsére elég jó fogadtatással. Timár
Rita lett a dobosunk nyár óta, már nagyon várjuk az október 13-i
szombati bemutatkozást. És szeretnénk új lemezt és sok koncertet a
Benczúr Klubban (is)…
archívum
Tibor:
Már 1989 óta létezik a Nulladik Változat zenekar. Még az utolsó
előfelvételisek közé tartoztunk, akiket főiskola, egyetem előtt
behívtak katonának, hogy tanulmányaink után fél évre visszamenjünk. De
nem kellett csak egy évet letöltenünk. Elég sokkoló volt visszafelé
számolni a 360 napot, de legalább az őrtoronyban lehetett befelé
fordulni. Az is felért egy tanulmánnyal, hogy tájékozódtunk az emberi
viszonyok egy másik oldaláról. Nem volt ugyan háború, de az egésznek
mégis volt egyfajta beavató jellege a szolgálatba, férfi életbe (még ha
nők nem is nagyon voltak, maximum vágyakoztunk). És életem egyik
legnyugodtabb periódusa volt olyan szempontból, hogy fél éven át minden
délután és este próbálhattunk egy elszeparált emeleti helyiségben, mert
megnyertünk valami tehetségkutatót. Szépen összeraktunk tucatnyi dalt
Hricsovinyi Tamással (Hricsó) és Puskás Tiborral (Puskin). Az volt az
alap.
F.
F.
