„Az élet szép, de csak annyira, amennyire megérdemeljük.”
Schirilla György
Jeges Duna-átúszás, egészséges életmód, jóga, masszázs,
futás, vegetáriánusság és show – elsőre ez juthat eszébe annak, aki Schirilla
Györgyre, jobban mondva Gyurira gondol. A szellemes és mindig jókedvű oktató és
show-man nemcsak a budapesti, de számos vidéki művelődési ház programját
színesíti jóga foglalkozásokkal, Schirilla Show-kal, életmódtáborokkal. Egy
jógaóra és egy edzés között – stílusosan – futva kaptam mikrofonvégre Gyurit,
aki ezalatt a rövid idő alatt is szolgált néhány kedves meglepetéssel, jó
történettel.
A Schirilla név az évek során összefonódott a
Duna-átúszásokkal. Hány évesen úsztad át először a Dunát?
SchirillaGyuri: Ez egy érdekes dolog, mert elég idősen
kezdtem el ezt az egészet. Harminchat évesen csináltam először, miután édesapám
meghalt. Azóta – már több mint tíz éve – rendszeresen, minden évben négy-öt
alkalommal is átúszom a jeges Dunát. Megtettem már más folyókkal is, de akkor
még csak huszonöt éves voltam: Erdélyben tartottam előadásokat, és egyszer egy
esküvőn megkértek, hogy az ifjú pár tiszteletére ússzam át a jeges Marost.
Évek óta a téli jeges Duna-átúszásokkal kerülsz be a
sajtóba. Így volt ez az idén is. Tavasszal-nyár elején pedig az országos
futással, amit a beteg gyerekek megsegítésére tettél. Ilyen sportos, intenzív
életmód mellett – gondolom – kiemelt fontosságot tulajdonítasz a megfelelő
táplálkozásnak is...
S.Gy.: Ez így van. De nem volt mindig így, jobban
mondva, inkább családi hagyomány, hogy az életem ilyen egészséges irányba
terelődött.
Gondolom, édesapádra gondolsz, aki nagy sportoló és
egy nagyon egészségesesen élő ember volt. Ő nevelt téged így, vagy inkább csak
átvetted azt, amit otthon láttál?
S.Gy.: A családom nagyon inspiráló volt,
valószínű, ha nem itt növök fel, ebben a családban, akkor ma másképp
gondolkodnék, és nem tanítanám az egészséges életmódot. Természetesen
valamennyire mindig érdekelt a dolog, de nagyon számított a háttér. Az egész
úgy kezdődött, hogy édesapám nem ért rá, és megkért, hogy tartsak meg helyette
egy előadást. Nem is igazán akartam elmenni, nem éreztem magamban túl sok
tehetséget, tudást hozzá. De aztán mégis megtartottam, és ezután egyre több
helyre hívtak engem is. Szóval mondhatnánk, hogy inkább belesodródtam. Volt egy
Vanília nevű barátnőm, aki a mai napig jógaoktató, a jógát például tőle
tanultam, apukám mellett ő is nagyon sokat segített, hogy elinduljak ezen az
úton.
Amikor éppen nem hallunk rólad, akkor mi történik
veled? Mi mindent csinálsz?
S.Gy.: Egyrészt, a hagyományos családi kötelékeket
őrizve igyekszem sok időt tölteni a családommal. Három gyermekem van, Gyuri,
Hédi, és Máté, meg természetesen egy feleségem. Másrészt jelenleg éppen a téli
úszásaimmal vagyok elfoglalva. Hetente háromszor edzem a hideg vízben, és
rendszeresen futok, ez a fölkészülés magja. De a legtöbb energia a szervezésre
megy el. Nem is gondolnák az emberek, hogy egy-egy ilyenhez milyen sok
hivatalos engedélyt kell beszerezni. Például az engem felügyelő mentőcsónakot a
személyzetével együtt nekem kell biztosítanom. De ez egy olyan örökség, amit a
bonyodalmas szervezés ellenére is csinálni fogok! Édesapámtól vettem át, aki
harminchét évig úszott nagy közönség előtt minden évben...
A család és a következő úszás mellett azonban
folyamatosan tartasz programokat, tanfolyamokat is. Ha valaki nálad szeretne
jógát vagy masszázst tanulni, akkor most hol kapcsolódhat be, hol tartasz éppen
foglalkozásokat?
S.Gy.: Több művelődési házban vannak tanfolyamaim.
A Pataky Művelődési Központban például most jógát és frissítő masszázst
tanítok. A Csiliben és a Dózsa Művelődési Központban jógát és nyirokmasszázst,
de ugyanezeket Kecskeméten is, az ottani művházban. Vannak napok, amikor négy
helyen is tanítok... Egyszer egy tanítványom - amikor az óra végén úgy engedtem
el a csoportot, hogy gyakoroljanak minden nap - megkérdezte, hogy én mikor
szoktam gyakorolni, mert nem hiszi el, hogy az emberek be tudják építeni a
mindenapjaikba a testmozgást. Nekem könnyű dolgom van, hiszen nincs olyan nap a
héten, amikor ne lenne tanfolyamom - válaszoltam. Tehát a megoldás, hogy minél
hamarább oktató legyen valaki, ahhoz viszont eleinte sokat kell gyakorolni
otthon is - vontuk le az önmagába harapó kígyóra hasonlító következtetést.
Legrégebb óta egyébként a Patakyban vannak tanfolyamaim, oda szinte már
hazajárok. Nem számoltam pontosan össze, de az itteni tanítványaim száma eléri
az ezret. Képzeljük el, ha mind jógaoktató lenne...
A Pataky Művelődési Központban több Schirilla Showt
is szerveztél. Mostanában azonban mintha kevesebb show műsort vállalnál.
S.Gy.: Az elmúlt években valóban a Pataky volt az
a hely, ahol rendszeresen tartottam show műsorokat, de - ha a művelődési
házaknál akarunk maradni - akkor a XVI. kerületi Corvin Művelődési Házban és a
VII. kerületi Almássy Téri Szabadidőközpontban is volt több műsorom. Valóban,
ma már a Show visszafogottabban létezik. Lehet, hogy most komolyodom... Ez az
életstílusomra is vonatkozik egyébként amellett, hogy évente csupán egy-két
ilyen rendezvényt vállalok. Úgy gondolom, hogy nagyszerű műsorok voltak, az
Almássy Téren egy éve például Pitti Katalin volt az egyik vendégem. A nagy
sztároknál az utolsó pillanatig bizonytalan, hogy el tudnak-e jönni, hiszen
bármikor közbejöhet náluk bármi. Volt már olyan, hogy az egyik híres fellépőm a
show napján mondta le a részvételét - ilyenkor örülök nagyon annak a notesznek,
amit hosszú évek alatt vezettem fellépőkről, előadókról és így hamar találok
megoldást.
Pitti Katalinra visszatérve, bámulatos volt a művésznő,
ahogy és amiről beszélt: a mindennapjairól, karrierjének kezdetéről, a
családjáról kérdeztem, hogy hogyan tud harmóniában élni a munkájával és a
szeretteivel. Úgy gondolom, hogy nemcsak a közönség, de én is sokat tanultam
ott, amolyan életvezetési praktikákat. Nagyon, nagyon őszinte és szeretetteljes
volt.
De van másik fellépő is, akire nagyon szívesen emlékszem
vissza. Kőbán Rita, aki az egyik idei showban volt vendégem, szintén az Almássy
téren. Évekkel korábban találkoztunk Ritával, amikor még aktív sportoló volt.
Valaki más készített vele interjút, én csak hallottam őket, de az első
benyomásom akkor nem volt róla annyira elragadó, kedvenc spánieljét hozta
magával és szinte másról nem is volt hajlandó beszélni. Most viszont egy
teljesen más embert ismertem meg benne. Muszáj volt átértékelnem magamban a
legelső találkozásunk élményét, és a kimerítő edzések, feszített élettempó
rovására írni az akkori benyomásaimat. Rita a mostani műsorban nagyon önmagát
adta, szívesen beszélt és sztorizgatott.
Ugyanebben a Showban volt vendéged Sütő Enikő is.
S.Gy.: Igen, Enikő szenzációs teremtés.
Fantasztikus megjelenés, kiváló humor. Szívesen beszélgettem volna vele többet
is, akár a karitatív tevékenységről, a Bátor Táborról, akár az egészséges
életmódról, de a shownak haladnia kellett.
Volt már olyan, hogy egy fellépődet nehezen tudtad
„levarázsolni" a színpadról, túl sokat szeretett volna szerepelni.
S.Gy.: Hogyne. De általában azért nem jelent
gondot, mert a mikrofon nálam, az én kezemben van. Erre figyelek is nagyon,
hogy az én kezemben legyen az irányítás. Egyszer azonban egy énekes
produkciónál muszáj volt egy másik mikrofont is adnom, mivel a beszélgetős rész
után a vendégem énekelt. Hát, ez utólag így nem volt jó döntés... Nagyon kedves
művésznő volt, de nagyon szeretett volna még az elénekelt dal után is beszélni.
Neki nehéz volt megköszönni, hogy eljött, utalni arra, hogy mostmár más
következik. Az volt a szerencsém, hogy minden egyes vendégnek egy-egy bölcs
mondást szoktam adni a beszélgetés végén. Ezeket kis papírokra írjuk a műsor
előtt és mindig a „segédem" hozza be őket egy kis dobozban a színpadra, hogy
húzzon az illető. Amikor végre én is szóhoz jutottam, akkor gyorsan hívtam a
színpad mögül a segítséget, és végül ezzel lett vége ennek a műsorrésznek.
A levarázsolásról jutott eszembe egy másik történet. Ez
persze nem feltétlenül vicces mindenkinek. Egyik alkalommal fellépett egy
hastáncos produkció. Nagyon szép lányok voltak és jól is táncoltak. A fellépés
közben azonban az egyik táncos lányról leesett a melltartó. Hát, ennek sokan
örültek a nézőtéren...
Térjünk át a táplálkozásra, nagyon sok féle
táplálkozási mód van: van a „reggelizz, mint király, ebédelj, mint polgár,
vacsorázz, mint koldus" stílusú és ennek ellenkezője is. Van, amely a
fehérjékre helyezi a hangsúlyt, és van amely inkább a nyers zöldségekre
gyümölcsökre. Te hogyan állítod össze az étrendedet, milyen elveket követsz?
S.Gy.: Alapvetően én a reggelizz, mint király
elvét vallom. Mivel későn szoktam vacsorázni, ezért estére már nem szeretem
túlterhelni a gyomromat. Ebédre pedig azért nem tanácsos nekem túlságosan bőven
enni, mert délutánonként jógaórákat, foglalkozásokat tartok. A túl sok étel
elálmosítana, az összes vér a gyomromban dolgozna, nem lennék olyan friss, nem
tudnék úgy összpontosítani a munkámra, mint ahogy elvárják tőlem. De ez az én
életmódomból adódik, könnyen meglehet, hogy aki délelőttönként végzi munkája
nagyobb részét, és tegyük fel, hogy szellemi munkát végez, annak jobb, ha
keveset eszik és elsősorban frissítő gyümölcsöket. Így egész délelőtt ő is, az
agya is friss tud maradni, jobban tud koncentrálni.
Mi a helyzet az édességekkel?
S.Gy.: Mint minden ember, én is szeretem az édes
ízt. Azt hiszem a mérték a fontos. Egy-egy nyaralás alkalmával én is szoktam
fagyizni, vagy beülünk egy cukrászdába, de nem ez a fő ételem és nem gyakran
van ilyen alkalom az életemben. Természetesen ugyanígy a nagyobb ünnepek
alkalmával is eszem süteményeket, de például ezeket teljes kiőrlésű lisztből
elkészítve, mézet, aszalt gyümölcsöket használva. Így már sokkal egészségesebb
édességeket kapunk. Nem szoktam ellentmondani a csábításnak, de fontos, hogy
csak mértékkel.
Mit gondolsz, tudnál sport nélkül élni?
S.Gy.: Nem, azt hiszem már nem. A véremben van.
Szeretek mozogni, edzeni. És hiába az egészséges táplálkozás, ha nem társul
mellé rendszeres testmozgás. Egy nagy tervem is a sporttal, egészen pontosan a
futással kapcsolatos. Azt tervezem, hogy elfutok a Vatikánba a Pápához, egy kis
beszélgetésre. Naponta ötven kilométert szeretnék teljesíteni, Budapest-Vatikán
ezerhétszázötven kilométer. Ezt a rendezvényt elneveztem Béke futásnak. De hogy
mikor kerül rá sor? Remélem, hamarosan...
archívum
Gyuri: Ez egy érdekes dolog, mert elég idősen
kezdtem el ezt az egészet. Harminchat évesen csináltam először, miután édesapám
meghalt. Azóta – már több mint tíz éve – rendszeresen, minden évben négy-öt
alkalommal is átúszom a jeges Dunát. Megtettem már más folyókkal is, de akkor
még csak huszonöt éves voltam: Erdélyben tartottam előadásokat, és egyszer egy
esküvőn megkértek, hogy az ifjú pár tiszteletére ússzam át a jeges Marost.
