Mi jut eszedbe? 12.: „Igazából ez egy mentőakció volt”
2007. december 30., vasárnap
Interjú Sebő Ferenccel, a Hagyományok Házának szakmai igazgatójával
Sebő Ferenc felbecsülhetetlen szerepet játszott abban, hogy ma egyáltalán népzenéről, illetve táncház-mozgalomról beszélhetünk. Az építészmérnök fiatalember a ’70-es évek elején a zuglói Kassák Művelődési Ház Sebő-klubjával katalizálta azt a folyamatot, amely során kultúránk e majdnem feledésbe merült, mesés birodalma feltárulhatott, ország-világ számára. A Hagyományok Háza létrejöttével a ma 60 éves zenész régi álma valósult meg: a Kárpát-medencei néphagyományok intézményi keretek közt való tovább éltetésének lehetősége.
A ’60-as évek végén a rádióból szóló széki zene beindított Önnél valamit.
Sebő Ferenc: Nagyon meghatott engem ez a zene. Az újdonságával és a
szépségével nyűgözött le. Megtetszett egy dallam, és szerettem volna
mai formában is lejátszani.
Nem a lázadás motiválta?
S.F.:
A lázadás nem fért bele a napirendünkbe. Építészhallgatók voltunk
Halmos Bélával, éjszakánként rengeteget kellett rajzolnunk. Nem is
nagyon jártunk el koncertekre meg klubokba. A kollégiumi társaink
szórakoztatására énekeltünk. Egyszer Berek Kati kijött a klubunkba
József Attila-műsort tartani. Akkor az évfolyamtársaim odalöködtek elé,
hogy a művésznő hallgassa meg a József Attila dalaimat. Megtetszett
neki és elhívott a műsorába, az Egyetemi Színpadra.
Sikert arattak?
S.F.:
Nagy hatása lett az estnek. Ezzel párhuzamosan folyt a 25. színház
szervezése, ahová odafogadtak engem zenei vezetőnek. Ekkor kezdtünk el
a népzenével ismerkedni. Az MTA munkatársaitól kaptunk segítséget, és a
legérdekesebb az erdélyi zene volt, mert azt nem ismertük.
Később Erdély-imádatot próbáltak Önre sütni, sikertelenül.
S.F.:
Nem is gondolkodtunk ilyeneken, mert mi például méhkeréki román zenét
is játszottunk. Az anyag nyűgözött le bennünket. Martin György
javasolta, hogy menjünk el Erdélybe. Kíváncsiságból kiutaztunk Gyimesbe
és a Mezőségbe, és megtanultunk néhány ilyen zenét játszani.
Elszegődtünk a Bartók Táncegyüttesbe muzsikálni, ahol az élő zenénkre
próbáltak: ez lett a táncház alapja.
Az FMH körtermébe hogyan jutottak el?
S.F.:
Mi is bekapcsolódtunk a négy akkori amatőr táncegyüttes által ’71-ben
alapított zártkörű klubba. Az már a mi ötletünk volt, hogy ezt a
táncházat meg kellene nyitni. Sőt: az is, hogy tanítani kellene a
táncokat.
’73-ban a Kassákban e céllal hozták létre a Sebő-klubot?
S.F.:
Nógrádi Gábor volt ennek a zuglói művelődési háznak az igazgatója,
ahová meghívtak minket egy verskoncertet tartani. A nagy siker miatt
ajánlotta Gábor, hogy tartsunk ott klubot. Húzódoztam is, hogy többször
eljátsszuk ugyanazt, de mi lesz utána? Ez egyszerű elemekből építkező
zene; a lényegéhez tartozik az improvizálás, különben unalmassá válna.
Ezért találtam ki, hogy legyen tánc is, amivel a közönség szórakozik.
Legyen ez az ő társasjátékuk, amit mi megfűszerezünk produkciókkal.
Apropó egyszerű zene és tánc: ekkor indult be a diszkókorszak is...
S.F.:
Mi nem azért nem jártunk oda, mert erkölcs-csőszök voltunk. Annyira el
voltunk foglalva a tanulmányokkal és a muzsikálással, ami csupa
pozitívumot adott. Kiállításokra is jártunk, sok műsort készítettünk a
25. színházba, és rádiójátékokkal is foglalkoztunk. Annyi dolgunk volt,
hogy már nem is tudom rekonstruálni, hogy lehetett ezt győzni erővel
meg idővel. De felvirágzott a klub is.
Sokféle fiatal járt oda?
S.F.:
Az a vád gyakran ért minket, hogy ez az egész az értelmiségiek szűk
köre, köldökvakarása. Vitányi Iván sok esetben megvédett minket az
ilyen ideológiai támadásoktól. Az ő jóvoltából készült is egy
szociológiai vizsgálat, Sági Mária munkája. Ebben profi elemzés
olvasható arról, hogy kik és hogyan jártak hozzánk. A legkülönfélébb
emberek jöttek el. Nemcsak az egyetemekről, hanem munkásszállásokról
is. Senki sem firtatta, hogy ki kicsoda. Nyitott ház volt.
A tánc mellett a társaság is vonzotta őket?
S.F.:
Értelmesen lehetett itt eltölteni az időt. A nyári táborozások is elég
jól összekovácsolták a társaságot. Mert táborokat is szerveztünk, ahol
Tímár Sándor táncot tanított. Fontosnak tartottam, hogy valami
tevékenység is legyen, ezért felmérési rajzokat készítettünk
vízimalmokról, este meg buliztunk. Ekkor nagyon sokan tanultak meg
táncolni az országból. Sőt: az erdélyiek is megjelentek: felfedezték,
hogy itt az ő táncaikat is táncoljuk. Rádöbbentek, hogy ezt otthon ők
is meg tudnák tenni.
Nemcsak a fővárosban szaporodtak gombamód a táncházak. Miskolcon pl. az Önök hatására jött létre Sebő-klub…
S.F.:
A Kassák mintájára szépen beindult az országos mozgalom. Kezdetben
minket hívtak el muzsikálni. Havonta egyszer jártunk le Jászberénybe,
Miskolcra, egészen addig, amíg a helyi együttesek felálltak.
Táncegyüttes általában volt mindenhol, de eredeti formában játszó
zenekar nélkül. Vagy cigányzenekar, vagy zongora kísérte őket.
Hogyan alakultak meg a zenekarok?
S.F.:
A Bartók táncegyüttesnél Bélával azt is felvállaltuk, hogy utánpótlást
nevelünk. Mert mi nem szándékoztunk velük hivatásszerűen muzsikálni,
mivel mindketten mérnökként dolgoztunk. Megígértük Tímárnak, hogy
betanítunk embereket. Sokan jelentkeztek, köztük Sipos Misi, a kis
Csoóri, Virágvölgyi Márta a férjével, akik később külön csapatokat
alapítottak. Mikor már annyit elsajátítottak, hogy önállóan tudtak
játszani, akkor klubokat hoztak létre. A táncház sajtója című könyvbe
ezt mind beszerkesztettem.
Ma a Hagyományok Házában folyik az utánpótlás nevelése…
S.F.:
Láttuk, hogy szakmailag nagy szükség van egy profi képzésre. Ekkor
Vitányi segítségével indítottunk egy országos táncház-vezetői
tanfolyamot. Igazából ez egy mentőakció volt, hasonlóan a XIX. század
„magyar nyelv”- ügyéhez. Milyen kár lett volna, ha az csak mozgalom
marad, és nem vezették volna be az iskolákban a nyelvünk oktatását!
Régóta szerettünk volna egy országos intézményt létrehozni a
revival-mozgalom számára. Ez lett a Hagyományok Háza. Egy olyan bázis,
ahol minden korszak hagyománya megtalálható.
A tánc örök. Tombolás, őrjöngés, kiáltás...
S.F.:
A régi írásokból tudjuk, hogy a tánc régi magyar neve tombolás volt. Ez
a szó kifejezte azt, amit a fiatalság mindig is csinált. A gyerekeknek
muszáj valamilyen mozgáskoordinációt tanulni, akármilyen kultúrába is
születnek bele. Nekünk a gimnáziumban még volt tánciskola. A társastánc
nagyon fontos volt ahhoz, hogy a gátlásainkat le tudjuk küzdeni, és a
lányokkal kapcsolatba kerüljünk. Erre a tánc volt a legalkalmasabb.
Szabályozott formában, de mégis összehozta az utakat. A néptánc ennek a
története. Én a diszkót sem tartom ellenséges dolognak. Ez ugyanannak a
tombolásnak a mai formája.
Minden tánc extatikus állapotot hoz?
S.F.:
De a néptánc során ezért meg is dolgozik az ember. Ahelyett, hogy
bevenne egy kémiai szert, itt megtanul szépen forogni, pörögni, hogy a
„más tudatállapot” élménye összejöjjön neki. Ingyen, egyébként.
A mindennapokban is működik a varázs?
S.F.:
Manapság is sok az ünnep, és régen is nagyon sok volt. Már a Bibliában
is ott áll, hogy hetente egyszer illene megnyugodni és kikapcsolódni a
verkliből. Akármilyen módon, de ünnepelni. Ez a biológiai ritmus régóta
ajánlott az emberiség számára. A bölcsebbek ezt elég hamar észrevették.
Most vagyunk kevésbé bölcsek, amikor ezt felrúgjuk, és összefolynak az
ünnepek a hétköznapokkal. Ez az egyik olyan eleme a hagyománynak, amit
érdemes megfogadni és átvinni a modern életbe is.
archívum
S.
F.:
A lázadás nem fért bele a napirendünkbe. Építészhallgatók voltunk
Halmos Bélával, éjszakánként rengeteget kellett rajzolnunk. Nem is
nagyon jártunk el koncertekre meg klubokba. A kollégiumi társaink
szórakoztatására énekeltünk. Egyszer Berek Kati kijött a klubunkba
József Attila-műsort tartani. Akkor az évfolyamtársaim odalöködtek elé,
hogy a művésznő hallgassa meg a József Attila dalaimat. Megtetszett
neki és elhívott a műsorába, az Egyetemi Színpadra. 
S.
Tímár Sándor táncot tanított. Fontosnak tartottam, hogy valami
tevékenység is legyen, ezért felmérési rajzokat készítettünk
vízimalmokról, este meg buliztunk. Ekkor nagyon sokan tanultak meg
táncolni az országból. Sőt: az erdélyiek is megjelentek: felfedezték,
hogy itt az ő táncaikat is táncoljuk. Rádöbbentek, hogy ezt otthon ők
is meg tudnák tenni.
S.
