Avagy kis művelődési ház is tud nagy zajt és mégnagyobb bulit csinálni
A rock élt, él és élni fog! – halljuk sokszor a stílus eltéríthetetlen követőitől. A mondat igazságát bizonyítja a július 14-én megrendezett XVII. kerületi Rock-Blues Fesztivál: a Csekovszky Árpád Művelődési Ház rendevényén elevenen dübörögtek az elpusztíthatatlan műfajok slágerei és friss szerzeményei. A Kaleidoskop.hu is ellátogatott az arrafelé nem megszokott hangoskodásra.
Csendes kora délután van a XVII. kerületben. Úgy látszik csak a fagyizó
bonyolít itt nagyobb forgalmat szombat délutánonként. Ide térünk be
útbaigazítást kérni, mert a kilencedik és tizenegyedik utca között
félúton elveszett az átmenet. Hiába, számos utcákkal közelebbről még
csak New Yorkról szóló filmekben találkoztunk.
Egy kedves idős hölgy igazít útba minket az Aranykút utcai játszótér
felé, de azt már nem akarja elhinni, hogy ott rock fesztivál lesz.
„Ugyan Kedvesem! Nincsen nálunk ilyen hangos dolog! Ez egy csendes
környék.” – mondja a néni és kitereli fagylaltozó unokáit az ajtón, mi
pedig a játszótér felé vesszük az irányt.
A helyi lomtalanítás romjait magunk mögött hagyva végre megtaláljuk a
körbekerített teret, ahol egyenlőre még csak az egymást kergető és
csúszdázó gyerekek csivitelése visszhangzik.
A kosárlabda pályán felállított színpadra éppen most érkeznek az első
zenészek hangszereik társaságában. Amíg megkezdődik a beállás, kicsit
körbenézünk, hogy ne fázzunk annyira az áprilist idéző szélben és
borúban.
A sarki presszóban és a szemközti buszmegállóban láthatóan nagyobb a
forgalom bonyolít, mint a sárga furgonban berendezett bizsus stand, de
ki tudná felvenni a versenyt a foci EB-vel, főleg ha még kivetítő is
van. Miközben kortyoljuk a csapolt barna sört, ízelítőt kapunk a
szurkolói virtusból is, de van itt olyan is, aki kifejezetten kedvenc
együttese miatt jött ki a rendezvényre.
A kendős fiatalember akivel a presszó előtt találkozunk inkább a Korcs
nevű bandának szurkol, nem az oroszoknak, meg is ígéri, hogy a fellépés
után majd bemutat a zenekarnak.
Lassan visszasétálunk, mert a színpadon már játszik a Karcolat. Kicsit
sajnálom a nemzeti érzületű formációt, mert hiába lelkesek és hiába
nyilvánítják ki, hogy Attila népe nem élhet igában, ez az óvodás
korcsoportot nem igazán hatja meg, és súlyos történelmünk helyett,
inkább a víg kergetőzést választják a színpad előtt.
Egy anyuka meg is kérdezi, hogy milyen apropóból van ez a koncert, mert
ők nem erre szoktak hintázni, hanem egy másik játszótéren, igazából a
csúszda miatt jöttek, mert az legalább kihagyhatatlan.
Aztán máris színpadon a Halott Világkép, akik a keményebb zenei vonalat
képviselik, saját számaik között főleg Judas Priest és Black Sabbath
dalokat hallhatunk tőlük. Állításuk szerint saját társadalomkritikus
dalaik ösztönből fakadnak, és igazat kell, hogy adjak nekik. Ütős,
szépen szól, és mintha kettővel több ember lézengene a színpad előtt,
ami persze cseppet sem a zenekar hibája, inkább a még gyér
látogatószámé.
Mikor felerősödik a szél és szemerkélni kezd egy kicsit az eső, aggódni
kezdünk, hogy a friss kezdeményezés esetleg hamvában elhal, mielőtt még
kibontakozhatott volna igazán. Szerencsére nincs időnk tovább gondolni
feltételezésünk, mert a Blues Generation máris a húrok közé csap. A
szolidabb számok láthatóan jobban tetszenek a vasárnapi ebéd után
kilátogatóknak.
Chris Rea, Jimmy Hendrix és a jó öreg Louis Armstrong dalai
pillanatokon belül felidézik az 1960-70-es évek hangulatát és páran
mintha táncra is perdülnének, sőt a szomszédos építkezésen is szünetet
tartanak az ácsok. Igazán összeszokott és technikás zenekarral van
dolgunk, az énekes pedig külön dicséretet érdemel, a What a Wonderful
World elénekléséért.
Az átkötő szövegeken még volna mit javítani, de a fák alatt megbújó csókolózó párok, rá sem hederítenek az ügyetlenkedésre.
Amíg a Korcs zenekar felállítja saját dobfelszerelését, addig
elbeszélgetek Janics Lászlóval a Csekovszky Árpád Művelődési Ház
művelődésszervezőjével, aki a fesztivál ötletének szülőatyja is egyben.
Lászlót saját elmondása szerint azért vették fel másfél éve a
művelődési házhoz, hogy helyrepofozza és egy kicsit feldobja az immár
15 éve folyamatosan működő rock és blues klubbot, ami legritkább
esetben is havi egy-két alkalommal tart koncertet. Ezt a hagyományt
szeretnék továbbfejleszteni, mivel a fesztiválra mind a közönség, mind
a zenekarok igényt tartottak, így a XVII. Kerületi Önkormányzat is
örömmel támogatta a rendezvényt. László elmondta, hogy a Magyar
Rockzenei Alapítvánnyal is jó kapcsolatot ápolnak, ők és a
Hangmester.hu csapata segítenek a rendezvények technikai feltételeinek
megteremtésében.
Arra a kérdésünkre, hogy mekkora a kereslet az ilyen jellegű
rendezvények iránt, László nevetve azt feleli, hogy az érdeklődés
kifejezetten nagy, bár ez most nem látszik. Az állandó nézőszám helyett
inkább a rotáció a jellemző. Az emberek eljönnek megnézni kedvenceiket,
majd továbbállnak. Ez volt jellemző a télen általuk megrendezett
tehetségkutató versenyre is, ahol a kis művelődési házhoz képest
kifejezetten jól fizető nézőszámot tudtak elérni. Bár nem egyszerre,
mert a közönség akkor is a zenekarokkal együtt mozgott.
A művelődési ház csapata különösen nagy sikernek könyveli el, hogy
zenés rendezvényeiket családok is látogatják. Szerint ez azt
bizonyítja, hogy a rockzene nem csak az elvadult hosszú hajú fiatalok
kiváltsága. Az újfajta és érdekes programok jól passzolnak a művelődési
ház folyamatban lévő koncepció váltásába. Az újításra azért van
szükség, mert a hagyományos stílusú átlagos események nem nyerték el
igazán a közönség tetszését. Igaz, a táncház sok embert megmozgat, de
szeretnék figyelembe venni az újonnan generálódott igényeket, és ez
által elrugaszkodni a megszokottól.
A tehetségkutatót idén is meg szeretnék rendezni, ha kell saját pénzből
is, mivel a PANKKK már a második pályázatukat utasítja vissza. László
nagy szívfájdalma, hogy a pénzt azokat a nagyszabású rendezvények
nyerik el folyamatosan, akiknek egyébként is rendelkezésre áll minden
forrás ötleteik megvalósításához, a kisebb művelődési házak pedig
háttérbe szorulnak a döntéshozóknál. Ezért a programszervezőknek
kilincselni kell a szponzoroknál, nincs mese. Ezt meg kell szokni. „Mi
kész koncepcióval keresünk meg mindenkit, és őszintén meg kell
vallanom, hogy a fogadtatás igencsak vegyes. Kapunk elutasítást szép
számmal, nagyon sokan viszont önzetlenül segítenek, amiért mindannyian
nagyon hálásak vagyunk.”
A beszélgetés után a színpad előtt fejkendős barátom már tűkön ül, hogy
hallhassa kedvenceit. Megtudom tőle, hogy a Korcs tagjai még nem
játszanak együtt olyan régen és a zenekar mind helyi illetőségű
srácokból áll, és ami a legfontosabb, hogy szerinte nagyon jók a
számaik. A punkos saját szerzemények tényleg üdítően hatnak a sok
feldolgozás után. És bár műsoruk nagy részét ők is más együttesek
számaival töltik ki, azoknak mégis egyedi hangzásvilágot kölcsönöznek.
Az egészben van valamiféle plusz energia, ami eddig hiányzott a
színpadról.
Grausz András, az énekes, a koncert után elmondja, hogy nemrég
készítették el a honlapjukat, ahonnan már le is lehet tölteni az első
demójukat. A fiúk örülnek a nyilvánosságnak, és boldogan pózolnak
kérésünkre a kamera előtt. A kezdőknek, mint mondják, minden szereplési
lehetőség fontos. Szeretnének minél többet koncertezni, hogy szokják a
dörgést és még több rutint szerezzenek.
András szerint lehetőségei mindig vannak egy kezdő zenekarnak, csak
utána kell menni a dolgoknak. De állítása szerint már vannak olyan
helyek, ahol visszavárják őket. Most az elsődleges cél az, hogy sokat
játszanak. Az idei fesztiválokra való jelentkezésről, már nagyrészt
lemaradtak, bár még várják a visszajelzést az EFOTT-ról és pár másik
helyről.
Lassan sötétedni kezd. Újabb hangolás után máris jön a következő
zenekar, Riz Levente polgármester úr és barátai. Dobosuk az immár
konszolidált csíkos pólóban látható Martonosi Lala, aki az előbb játszó
Korcs dobosa is egyben. Kicsit furcsa őt jófiúsan is látni, főleg az
előző energia-kvartett után. Riz úr és csapata inkább a visszafogottabb
vonalat képviselték az este további részében, de az LGT és Sting
behozza a tömeget. Kár, hogy a beállásra nem fordítottak elég időt,
ezért a hegedűből sajnos semmit sem lehet hallani, pedig az jóval
érdekesebbé tenné a már jól ismert szalon-rock számokat.
Újabb hosszú hangbeállás következik, melynek időtartama alatt a
nézőkben lévő várakozás és izgalom szemmel láthatólag kitörni készül.
Kétség sem fér hozzá, az est fő attrakciója következik. Ahogy a Gesarol
együttes elkezd játszani, jókora tömeg gyűlik a színpad elé. Nem tudni
honnan kerültek elő ilyen sokan, de öreg és fiatal együtt énekli a Who Stop the Rain című slágert. És bár az eső nem hallgat rájuk, mégsem tudja
elriasztani a jó rockzene szerelmeseit...
archívum
