Hidegkúti gyermekbúcsú – 2008. július 6., vasárnap
Gyermekbúcsút tartottak Hidegkúton, a főváros második, hegyekkel és csodaszép erdőkkel övezett kerületében. A rendezvényt július 6-án rendezték meg a Klebelsberg Kultúrkúriában, amely kiváló helyszínéül szolgált a felhőtlen gyermekmulatságnak. A Kaleidoskop.hu megbízásából egy szakértővel, a majdnem három éves kisfiammal látogattunk el a családias hangulatú összejövetelre.
Sok búcsúban, majálison és vásáron jártam már, de ez volt az első
alkalom, hogy egy igazi gyerekbirodalomba csöppentem. Kicsit
betolakodónak éreztem magam, ám hamar feloldódtam, köszönhetően annak,
hogy már évek óta próbálok hozzászokni a csöppségek hancúrozásához,
változékony kedvükhöz és csintalanságukhoz. Gyakorló anya vagyok
ugyanis, bár jelen történetben inkább, mint apród szerepelek majd.
A Hidegkúti Gyermekbúcsún a Klebelsberg Kultúrkúriában senki nem
törődik velünk, mikor megérkezünk. Csodás ez a hely, aurája van. Nem
csak az épület és a gyep, de a kertbe vezető fahíd, a sziklákkal
bekerített felső udvar, és persze a rengeteg – kikerekedett szemű –
gyerek is elvarázsol. Mit sem tudnak arról, hogy újabb társuk
csatlakozott hozzájuk. Nem tudják, hiszen testükkel-lelkükkel beleélik
magukat a bábszínház előadásába. Százszorszép Bóbiskát, a csodálatos
hercegnőt lesik, és izgulnak: vajon meg tudja-e törni a gonosz átkot?
Mikor pár perc múlva véget ér az előadás, hatalmas zsivaj támad, és már
tudom, hogy jó helyen vagyunk: valaki kézen fogja a kisfiamat és máris
a picurmászó felé tessékeli. Legközelebb már csak a minialagút végén
bukkan fel a fejük, hogy aztán egy újabb kört rohanjanak a „küzdőtér”
körül, majd egyetlen ugrással megint az alagútban találják magukat.
Könnyű itt otthon éreznie magát az embernek.
Hidegkút és története
Már a buszon ülve elvarázsolt a látvány. Mintha egy másik világba
lépnénk. Fiammal együtt az ablakhoz tapadok és nézem az erdőket, a
pontos geometriával megrajzolt hegyeket. Már akkor tudom, hogy ez a
hely egy külön világ, mikor leszállunk és átsétálunk a hídon a Kúriáig.
Mintha csak egy kis faluban lennénk, pedig tudom, hogy ez csak Budapest
második kerülete. A belvárostól egy órára, de az őrült, többmilliós,
hajtós és szmogos városgyomortól egy fényévnyire van ez a hegyekkel
szegélyezett kis szeglet.
Nem csak a mostani program, hanem a vidék is mesés: a monda szerint
Mátyás király nevezte el a környéket Hidegkútnak. Az uralkodó ugyanis
solymári vadászkastélyában pihent, és egy vadászat alkalmával nagyon
megszomjazott. Apródja odanyújtott neki az egykori Helter-hídnál egy
vízzel teli serleget, mire a király felkiáltott: hidegkút!
Szép történet, ám nem feltétlenül fedi a valóságot: Hidegkutat már
1255-ben oklevél említi. A 13–15. században a tatárok majd a törökök is
felperzselték a környéket, így a falu elnéptelenedett. Ezt követően a
rendszeres betelepítés 1710-ben kezdődött. Az ugrásszerű
népességnövekedés következtében a lakosság összetétele is megváltozott.
A statisztika 1900-ban még 88%-os német lakosságot mutat. 1930-ra ez az
arány 30%-ra csökkent: a II. világháború után több mint 1300 hidegkúti
svábot telepítettek ki Németországba. Hidegkút hagyományaiban azonban
megmaradt a sváb vérvonal, amire büszkék. Próbálják életben tartani
szokásaikat, történetüket. Ennek egyik módja a minden évben
megrendezett sváb búcsú, amelyet az utóbbi években Hidegkút művelődési
központja szervez. A gyermekbúcsú is ezen neves rendezvény része.
Klebesberg Kultúrkúria
Rábics Anitát, a rendezvény szervezőjét a kézműves asztaloknál találtam
meg. Épp kavicsot festett, de pár percet rám szánt a Makám együttes
koncertje előtt. „Ezt a gyermekbúcsút immáron hármadik éve rendezzük
meg, de évközben is igyekszünk rendszeresen gyerekprogramokat kínálni a
közelben lakóknak. Sok fiatal család költözik ide gyerkőccel, sőt,
kistestvérekkel. Mivel a környéken nem nagyon van lehetőség a családos
kikapcsolódásra, ezért ezt az igényt mi próbáljuk meg kielégíteni.” –
meséli a fiatal, tettre kész művelődésszervező.
„Körülbelül 25-en dolgozunk a Klebsberg Kultúrkúriában, amely 2005-ben
nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Korábban Petőfi Művelődési
Központként működött. Próbáltuk átvinni a művelődési ház által
fontosnak tartott értékeket az új intézménybe, így A hagyományos és a
modern harmóniája lett a szlogenünk. Ez az új Kultúrkúria rengeteg
lehetőséget rejt magában, és még most is fedezünk fel újakat.
Rendezvényeinknél mindenképp fontosnak tartjuk a hagyományok
megőrzését, és a természethez való közelséget, ezért például a mai
gyermekbúcsún kizárólag természetes anyagokkal kézműveskedünk, és az
összes – hagyományos kézműves – játék fából, kőből, rongyból, filcből
és hasonló anyagokból készül.
Úgy látjuk, hogy nagy az érdeklődés a rendezvényeink iránt, sok a
visszatérő arc, és egyre inkább egy nagy közösséget alkotnak a hozzánk
látogatók. Minden korosztály számára igyekszünk szórakozási lehetőséget
biztosítani, így szervezünk koncerteket, operát, táncházat, különböző
edzéseket, gyermekprogramokat, babaházat, klasszikus drámát és modern
zenés színházat, néptáncot, hagyományos népművészeti és kortárs alkotók
kiállításait. A Kúria remek terepet nyújt, a három éve felépített
szárny és felújított régi épület pedig a technikai hátteret biztosítja.
Intézményünk egyéb értékek közvetítését is felvállalta, így a határon
túli kulturális kapcsolatok ápolásán túl nagy hangsúlyt fektetünk a
környezettudatos gondolkodás jegyében született programok szervezésére
is.” – meséli lelkesen Anita.
A Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ a
hajdani Klebelsberg-birtokhoz tartozó területen áll. Különleges és
szemmel
láthatóan meglepő építészeti megoldásait a régi kúriaépület
ihlette, mely a felújítást követően megőrizte klasszicista vonásait. A
korábbi Klebelsberg-iskolák egyike is eredeti stílusában áll. A
különböző anyagok (terméskő, fém, tégla, beton) alkalmazása az épület
új szárnyában már a kortárs építészet formavilágát tükrözi. A
Kultúrkúria folyosóin az EU szabványoknak megfelelően rámpák könnyítik
a mozgássérültek közlekedését. Látható, hogy a hagyomány már az
épületnél is találkozik a modernséggel.
Zsivaj és viadal
Anitával való beszélgetésemet egy fából készült hintó zavarja meg.
Kisfiam határozottan kézen ragad, és erősen húzni kezd a járgány felé.
Elbúcsúzom hát a szervezőtől, és visszazuhanok a mesék világába. Az
Ákom-Bákom koncert előtt még pont van annyi idő, hogy megmentsük a
szépséges királykisasszonyt a gonosz mostoha fogságából. Ezért
csúzlizunk, lovagi tornán bizonyítunk, célba dobunk és kardozunk. Rég
láttam ennyire elszánt és határozott arcokat, mint most. A három-, de még a tizenöt éves kisfiúk és kislányok is sorba állnak, hogy megszerezzék a
lovagi címet.
A királylány megmentése után, már csak a szórakozás van hátra: irány a
körhinta! De nem akármilyen körhinta ám! Igazi kosarak vannak
felfüggesztve, azokba ülnek a porontyok, hogy elszédüljenek a
látványtól. Nekem ehhez nem kell hintára szállnom, máris hihetetlen
zsibvásárban érzem magam. Körbe-körbe kacagó, rohanó gyerekek, zsong a
völgy a jókedvtől!
A felnőttek inkább az árnyékokba húzódnak, kivéve azokat, akik
apródként kísérik csemetéiket a királylány megmentéséért folytatott
lovagi tornán. Ők azok, akik leginkább meglepnek: eltűnik a hétköznapok
gondterheltsége az arcukról, és az öröm ráncai nyílnak a szemük
sarkában. Lehet, hogy ez a királykisasszony tényleg létezik? Lehet,
hogy a vár hideg tornyából lenéz ránk, gyerekekre és felnőttekre, és
észreveszi: a játék nem játék többé, hanem komoly, ám boldogító életút.
A Makám együttes koncertje egy kiváló gyerekbulivá változik. Táncolnak
az apró talpak, mindenki tapsol. A kézműves asztaloknál egy rövid időre
megáll az élet, ami nem is baj, hiszen száradnak a frissen festett és
szalvéta-ragasztott kavicsok, az ezer színnel megalkotott festmények,
ragasztott ékszerek, képek, kincsek.
A nagy bulira még a picur-játszón is csönd lesz, hiszen a
legkisebbektől (karon ülő csecsemők) a legidősebbekig (fejkendős
nagymamák) mindenki a koncertre gyűlik, amely jókedvű és méltó
befejezése a napnak. A búcsú véget ér ugyan, de a Budai hegyekkel
körbevont mesés palotának, a Klebelsberg Kultúrkúriának nem kell búcsút
intenünk: mindig tárt kapukkal várja a vendégeket, nem kell hozzá
különleges alkalom.
archívum
