Tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a The Hungarian Depeche Mode Fan Club. A világ legnagyobb(!) DM-rajongói klubja egyedülálló sikertörténetével iskolapéldája a közösségépítésnek és az önszerveződésnek. A „depeses” életérzés töretlen, amiről személyesen is meg lehet győződni a szeptember 19-ei, nagyszabású 21. „szülinapi” bulin – a kezdetektől fogva helyszínül szolgáló – Petőfi Csarnokban. A rajongóból szervezővé, majd klubvezetővé lett Borbély Lajossal tekintettük át az elmúlt két évtized történéseit.
Első klubodat még Kecskeméten alapítottad 1991-ben. Mi motivált?
BorbélyLajos: Egyértelműen a zene szeretete. Nem akartam senkivel megismertetni a
Depeche Mode-ot – a ’90-es évek elején már hatalmas rajongótáboruk volt
Magyarországon. Az együttest nem lehetett besorolni sehová, ezért aztán
külön irányzat lett. Anno, ez egyfajta életérzés volt, akit
tizenkét-tizenöt évesen elkapott, azt örökre magával ragadta. Akár a
Beatles. Az emberek tömege hívta életre a rajongói összejöveteleket.
Tizennyolc évesen nem volt „üzleti tervem”, sem tudatos közösségépítő
célom a zenei estekkel. Inkább csak klub-jellegűnek nevezném az akkori
tevékenységet.
Később Budapesten folytál bele a már akkor is sikeresnek mondható, Petőfi Csarnokban zajló klubéletbe.
B.L.: Először 1992-ben jártam a PeCsában működő DM Rajongói Klubban. Akkor
sem a közeg, sem az emberek nem nyerték el a szimpátiámat. 1993-ban
részt vettem a Klub által szervezett németországi koncertkörúton, ahol
megismerkedtem az akkori vezetőkkel. Invitáltak, hogy csatlakozzam
hozzájuk. Bizonyos értelemben mélyvíz volt, hiszen egy igazán népszerű
rajongói klub vezetőségi kötelékében találtam magam.
Hogyan fogadtak azok, akik már ott dolgoztak a több mint öt éve futó Klubban?
B.L.: Egy-két fő kivételével nem nagyon voltak olyanok, akik az alapítás
kori, 1987-es csapatban kezdtek. A vezetőségi tagok gyakorlatilag
évről-évre cserélődtek. Én 1993 nyarán csatlakoztam, és rögtön egy
viszonylag magas posztot, a klubtitkári pozíciót kaptam meg. Akkoriban
már lecsengett az 1990/91-es divatmánia, és 1993-ra lemorzsolódott a
klubtagság negyedrésze. A Klub azonban még ekkor is hatalmas volt,
közel 1700 rajongóval működtek a havi rendszerességgel megrendezésre
kerülő zenés estek. A klubtagság kiszolgálása gyenge lábakon állt,
külkapcsolatok nem nagyon voltak, így aztán ezen a területen kezdtem el
dolgozni.
A vezetőség az alapján formálódott, hogy ki mennyi időt szánt a klubra?
B.L.: 1994/95-ben lezajlott egy nagyobb tagságátalakulás a csapatban. 1996-ra
felállt egy nagyon erős és feladataiban specifikált 8-tagú kör. Ez a
csapat bő öt éven keresztül vezette a Klubot, szinte változatlan
felállásban. Nem mondanám, hogy a szabadidő tényező nem fontos, de az
elsődleges szelekció inkább az adott feladatra való rátermettség egy új
vezetőségi tag kiválasztásánál. A klubtitkár adminisztrációval és humán
kapcsolatokkal, a látványtervező a színpad és a fény tervezésével és
kezelésével, a DJ vagy szelektor a zenei program szerkesztésével, a
boltvezető a rajongók szakszerű kiszolgálásával foglalkozik. Ők a
látható (és fogható) feladatok delegáltjai. Az új évezred küszöbén
elindítottuk internetes felületünket is, így idővel webmesterre is
szükségünk lett. Az évek során természetesen voltak olyan vezetőségi
tagok is, akik mindössze pár évet töltöttek velünk. Voltak köztük
nagyon tehetségesek, és kevésbé találékonyak is. Az estek túlnyomó
többségében a vezetők önként távoznak a kötelékünkből. Az évek
elszaladnak, a tűz eltűnik, az élet másfelé fordul – ezernyi oka lehet
a távozásnak. A jelenlegi vezetőség személyi összetétele már öt éve
változatlan. Büszke vagyok arra, hogy tizenöt év alatt kétszer is
sikerült igazán profi csapatot összehozni.
Volt esélye valaha egy mezei rajongónak, hogy akár a Klubszobán, akár a DM Shop-on keresztül szervezővé váljon?
B.L.: Tulajdonképpen minden vezetőségi tag rajongóból lett azzá, ami. Csak ezeken keresztül volt esély.
Meghökkentően pontos és bőséges a dokumentáció, ami az együttes pályáját és a Klub életútját is górcső alá veszi.
B.L.: Ez sok-sok év munkája. 1993 és 1997 között a havi klublevelek, 1997 és
2002 között az éves klubmagazinok, míg 2002 óta a heti (néha napi)
frissítésű weboldal az információ gyűjtőhelye. A Klub pillanatnyi
népszerűségére teljes mértékben hatással van az együttes aktivitása.
Egy olyan évben, amikor új nagylemez lát napvilágot, illetve a hozzá
kapcsolódó turné eljut Magyarországra, 15-20%-al is megnő a Klub
látogatottsága. Jelenleg éppen leszálló ágban vagyunk, hiszen két-három
éve nem történt tulajdonképpen semmi a zenekar életében.
Mennyire meghatározó nálad a Depeche Mode? A csapatban Te vagy a „Martin Gore” leginkább?
B.L.: Mindenképpen meghatározó, hiszen egész fiatal korom óta jelen van a
zenéjük szeretete az életemben. Másfél évtizede pedig tulajdonképpen
napi- heti rendszerességgel foglalkozom velük, kvázi professzionális
szinten. A vezetőségi csapat „motorja” valóban én vagyok, de a többiek
nélkül, egyedül kevés lettem volna mozgatni egy ekkora szervezetet.
Egyes vezetőségi tagok úgy fogalmaztak; a Klub együtt nő veletek, a gyerekes szertelenségből a harmincas profizmusig…
B.L.: Igen, jó megfogalmazás. Az együttes megöregedett, és vele együtt felnőttünk mi is, a Klub is.
Bő két évtized alatt 260 bulit, számtalan koncertutat és kirándulást
szerveztetek. 284 ezernél is több látogatója volt a Klubnak,
időről-időre videóüzenetet kaptok az együttestől, illetve tavaly még
Andy Fletcher (a Depeche Mode tagja) is ellátogatott hozzátok egy DJ
Set erejéig. Közel 2000 fős az aktív klubtagság. Mi a titkotok?
B.L.:
Nem tudom. Ez olyan, mintha azt kérdeznénk, mi a Depeche Mode titka.
Vélhetően az állhatatosság, a profizmusra való minduntalan törekvés, a
vágy a megújulásra – és mindennek az eredője; a zene szeretete.
A The H DM FC fennmaradása a világon egyedülálló teljesítmény. Sokak
szerint ez nagyban a Petőfi Csarnoknak köszönhető, mert ha ez a Klub
nem ott volna, akkor már rég nem lenne…
B.L.: Egy bizonyos: a világon a miénk a legnagyobb és leghosszabb ideje
működő zenei-rajongói klub, amely havonta tartja összejöveteleit. A
siker elsődleges titka véleményem szerint az együttes zenéjének
időtlensége, amely furcsa módon felerősödött a régió egyedi társadalmi
és szociális környezetében. Másodsorban ott a klubvezetőség áldozatos
munkája, és igen, fontos tényező a Petőfi Csarnok részvállalása is. A
PeCsa számtalanszor nyújtott segítő kezet az évek során a kritikus
pillanatokban.
Mikor a – magyar vagy akár a külföldi – ember azt hallja, hogy a „világ
talán legnagyobb Depeche Mode rajongói klubja”, akkor általában tudja,
elhiszi, hogy rólatok van szó?
B.L.:
Bízom benne, hogy huszonegy év alatt azért itthon ez már tudatosult az
emberekben. A külföldiek általában meglepődve fogadják, de ha egyszer
eljönnek hozzánk, nem marad kétségük.
Meddig lehet még növekedni?
B.L.: Igazából már csak időben lehet növekedni, kvázi korosodni. Létszám és
népszerűség tekintetében aligha hiszem, hogy a ’90-es évek elejét túl
lehetne szárnyalni. Azóta tulajdonképpen – eltekintve néhány kiugró
évtől – a látogatottság folyamatosan csökken. Ma valamivel 1100 fő
alatt van az átlagos havi látogatottság, és csak néha, leginkább a
decemberi előszilveszteri bulin futunk bele egy-egy kétezer fő körüli
eseménybe. A zenekart nem hinném, hogy túl fogjuk, vagy túl szeretnénk
élni. Szerintem, nem csak a magam nevében beszélek akkor, amikor azt
mondom, nem szeretnénk csupán retro/visszaemlékező esteket tartani. A
zenekar gőzerővel dolgozik, nincs okunk feltételezni, hogy a következő
tíz évben abbahagynák. Amíg pedig nekik van új mondanivalójuk, addig a
Klub örömmel segít azt közvetíteni.
Külső jegyekben is látszik még a rajongói összetartás (mert ugye a ’80-as ’90-es években ordított a fekete ruha, belőtt haj)?
B.L.: A külsőségek idővel eltűntek. húsz éve már az utcán megmondtad, hogy ki
a depeche-es. Mára ez a fajta megkülönböztető jelzés eltűnt. Stílusban
és életkorban is sokkal nagyobb a szórás. A tagság átlagéletkora
valahol harminc év körül van, de nagyon sok a huszonéves és a harmincöt
fölötti is. Az új albumoknak köszönhetően időről időre fiatalodik a
Klub, egyre több tizenéves is lejár hozzánk. Sokan azért szeretnek
nálunk szórakozni, mert nincs olyan, hogy „kilóg a sorból”. Azt hiszem,
nálunk mindenki az lehet, aki.
Maguk a Depeche Mode tagok is elismeréssel nyilatkoztak rólatok egy nevezetes üzenetben. Már ezért is megérte?
B.L.: Sok utánajárás árán 1994-ben lettünk hivatalos Klub. 1997-ben egy
személyre szóló videó üzenetben köszönte meg az együttes több éves
kitartó munkánkat. Igen, ezért már megérte. És talán büszke is vagyok
rá. Bár azóta minden új megjelenés kapcsán kapunk egy ilyen üzenetet,
vélhetően az 1997-es marad az örök kedvenc. Nagyon sok dolog történt a
Klubban az elmúlt 21 év alatt. Nagyon sok remek és büszkeségre okot adó
pillanat. 2006-ban az egész vezetőségi csapat találkozott az
együttessel, amikor Budapesten jártak. 2007-ben egy Dj Set erejéig
pedig vendégünk volt az egyik tag, Andy Fletcher is. Őszintén szólva
nem hiszem, hogy maradt olyan cél, amit nem értünk volna el az idők
során.
A klubrendezvényeken kívülre is kiterjed a kapcsolatotok?
B.L.: Igen, tulajdonképpen ettől lesz klub a Klub. A tagságtól, a beszélgetős
estéktől, a magazinoktól, a hírlevelektől, a közös koncertélményektől
és kirándulásoktól, a weboldal party-fotóitól, illetve az együtt
átbulizott éjszakáktól. Meg a közös zenehallgatástól: bakelit lemezek
sercegnek a lemezjátszón. Korosodunk mi is, a vezetőségi átlagéletkor
33 év.
Szeptember 19-én lesz 21 éves a Klub. Mivel készültök?
B.L.:
Amivel mindig; elvisszük és lejátsszuk a CD-ket és DVD-ket – garantált siker.
archívum
Lajos: Egyértelműen a zene szeretete. Nem akartam senkivel megismertetni a
Depeche Mode-ot – a ’90-es évek elején már hatalmas rajongótáboruk volt
Magyarországon. Az együttest nem lehetett besorolni sehová, ezért aztán
külön irányzat lett. Anno, ez egyfajta életérzés volt, akit
tizenkét-tizenöt évesen elkapott, azt örökre magával ragadta. Akár a
Beatles. Az emberek tömege hívta életre a rajongói összejöveteleket.
Tizennyolc évesen nem volt „üzleti tervem”, sem tudatos közösségépítő
célom a zenei estekkel. Inkább csak klub-jellegűnek nevezném az akkori
tevékenységet.
