A Dagály utca valószínűleg a legtöbb fővárosi lakó számára egyet jelent a stranddal, lángossal, zsibongó gyerekhaddal, és fejünk felett röpködő színes strandlabdákkal. A Dagály maga a vakáció. Múlt vasárnap azonban kiderült: jóval több annál. Ez az utca adott otthont ugyanis Angyalföld egyik legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvényének, az Angyalföldi Utcabálnak. Az eseményt a már jól bevált anyuka-gyerek kommandónkkal teszteltük.
A színes utcai karnevált 1993 óta hagyományosan a nyári vakáció utolsó
napján rendezi meg az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház,
természetesen a helyi civil szervezetekkel karöltve. Az idei szünidő
utolsó napja stílusosan a nyári hónapok utolsó napjára, augusztus 31-re
esett. Verőfényes napsugarak és morajlás fogadott a Dagály utcához
érve. Szép számban gyűltek össze az emberek, hogy vidáman, programok
sűrűjében töltsék ezt a szünidőből hátramaradt utolsó vasárnapot. A
programkiírás szerint a rendezvényen több színpad és helyszín is remek
kikapcsolódást ígért.
Elsőként a helyi sportkluboknak fenntartott színpad csábított magához,
ahol éppen a Vasas SC ökölvívói mutatták be tudásukat. A fiúk könnyedén
táncoltak a küzdőtéren, bemelegítettek – itt egy jobb egyenes, ott egy
bal horog – majd kesztyűt húzva párokba álltak. A csoport edzője
szorgalmasan kommentálta az eseményeket. Vágyakozva figyeltem a
tehetséges angyalföldi fiúkat, valahogy mindig is vonzott ez a sport,
de sosem szántam el magam arra, hogy elmenjek edzésre. Ez a bemutató
azonban meggyőzött arról, hogy nincs miért félni: egyáltalán nem
veszélyesebb az ökölvívás, mint mondjuk a foci. Sőt – a mester szerint
– sokkal kevesebb testi kontaktus adódik egy boksz meccs alatt, mint a
futballpályán egy mérkőzés közben. A sportszínpadon bemutatkozási
lehetőséget kaptak még a Vasas birkózói, a Honvéd cselgáncsozói, és a
karate egy japán, úgynevezett full-kontakt változatát űző Honvéd
Kyokushinkaikan csapata. A beígért Csata sportklub vívói sajnos nem
tudtak eljönni a rendezvényre.
Az utcabál helyet biztosított gyerekprogramok számára is. A
gyermekszínpad egész nap érdekes és látványos programokkal csalogatta a
kicsiket: mesemondás, bábszínházi előadások, gyermeknéptánc és
gyermekdalok biztosították arról a szülőket, hogy a porontyok is
megtalálják a saját szórakozásukat. A kisfiam is rettentő boldog volt,
amikor – az utcabálban elhagyhatatlan lufi megkaparintása után –
belevetette magát a mesék világába, amelyek most egy rövid időre valóra
is váltak: egy méterről figyeltük, ahogy a gyerekszínpad túlpartján a
mesebeli paripák és pónilovak hátukon utaztatják a gyerekeket. A
szervezők igyekeztek odafigyelni arra, hogy a legrégebbi vurstlis
események is megjelenjenek a Dagály utcában, így az egyik helyi istálló
két lova és egy pónija is felvonult a nagy eseményen. A négylábúaknak
akkora sikere volt, hogy rendes „táncrendet” kellett nekik írni, vagyis
negyven-ötven perces várólistával találta szembe magát a lovagolni
vágyó bátor kiskatona. Ez persze senkit sem riasztott vissza, hiszen
volt bőven látnivaló. Az utca teljes hosszában sorakoztak az árusok,
akik a legszélesebb választékban kínálták portékájukat. Volt itt
vízipisztoly, cowboy kalap, egy méteres traktor, plüss hűtőmágnes,
zenélő és táncoló baba, villanyvasút, helyben szőtt rongyszőnyeg. És
természetesen az vásárok hangulatát időző, nélkülözhetetlen
zsákbamacska sem maradhatott el. Szinte minden egyes asztalnál
húzhatott valamit a kíváncsi vásárló. A szépen – és alaposan –
becsomagolt apróságok 200-300 forintért nem is számítottak drágának.
Természetesen az ételek és italok sem hiányoztak az árusok soraiból. A
legnépszerűbb a már látványával hívogató helyi pörköltversenyen indulók
főztjei voltak. Egy elkerített füves részen megszámlálhatatlan
bográcsban rotyogott az ízes húsféle, mellettük szépen megterített,
kockás terítővel és friss kenyérrel tarkított asztalok csábították az
éhes vendégeket. Az utcabál egy másik ízes hagyományt is kínált:
megkóstolhattuk a régi kenyérlángost, a pompost. Nagyanyáink idejében
kenyérsütéskor a nyers tésztából egy darabot leszakítottak és azt a
gyerekek és felnőttek örömére előre kinyújtották, tetejét a kamrában
rejlő finomságokkal ízesítették (hagyma, tejföl, sajt, fokhagyma,
szalonna, vagy akár baromfizsír), a háznál lévő kemencében pedig
megsütötték. Az így elkészült forró kenyérlángost több darabra vágták,
hogy mindenki jól lakjon. Az étel igazi zamatát azonban a lobogó tűz és
az akácfa füstje adja meg. Az ínycsiklandó és régi múltra visszatekintő
ízes kenyérből mindenki saját ízlésének megfelelően választhatott.
Az utcán továbbsétálva nem lehetett eltéveszteni a minicirkuszt!
Hatalmas ugráló várak, körhinta és dodzsem, csúszda rejtőzött az
újonnan felhúzott XIII. kerületi társasházak között. Volt még
halhorgászat, és céllövölde, és – ha már szóba került a cowboy kalap –
egy fából készült, ám vadul vágtató bika is, amit a legbátrabbak
megszelídíthettek.
Az utca végén állt a rendezvény fő attrakciója, a nagyszínpad. Egész
nap táncos lábú urak és hölgyek, gyerekek és felnőttek adták át
egymásnak a porondot. A nagyszámú közönséget is próbálták bevonni az
előadásba, hiszen a programok nem előadásként, hanem táncházként voltak
meghirdetve. Volt indiai tánc, hastánc, ritmikus rock and roll, görög,
balkáni és ír tánc, egyszóval mindenki megtalálhatta a saját stílusát.
Nem csak a táncban, de a zenében is, hiszen az esti órákban könnyűzenei
koncertek szórakoztatták a nagyérdeműt. Fellépett többek közt a
szépséges Lola, a kevésbé gyönyörű, ám elbűvölően tehetséges Ferenczi
György és a Rackajam, valamint a Pedrofon zenekar.
Az Angyalföldi Utcabál idén is igazán kitett magáért. Az egész
családnak tartalmas szórakozást biztosított egész napra. Szó szerint az
egész családnak, hiszen a keverékkutya szépségversenyre a család
legapróbb tagját is elhozhatta, aki úgy gondolta érdemes elindítani a
házi kedvencet a megmérettetésen. De hiszen ki ne gondolná saját édes
kis keverék ebéről, hogy ő a legcsodálatosabb teremtmény a világon!
Úgyhogy rengeteg szépen fésült, csillogóra suvickolt apróság nézelődött
az emberek között. A felvonulás remekül sikerült, egyetlen hangos
kutyaugatás nélkül. A gazdik akkor is büszkék lehetnek ebeikre, ha
éppen nem ők vitték haza a pálmát.
A rendezvényen egyébként egész nap véradásra is lehetőség nyílt. Az
utcán felállított véradó kamion szívélyesen fogadta az adakozókat. S
mivel ezután bőségesen kell folyadékot és ételt fogyasztani, ez az
utcabál igen alkalmas hely volt a jótékonyságra: igazi terülj-terülj
asztalka a jóságos tett után.
Az 1951 óta üzemelő Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház – akkoriban
csak ifjúsági klub – újabb sikeres nagyrendezvényt tudhat maga mögött.
Biztosak lehetünk benne, hogy a hamarosan megrendezendő Angyalföldi
Diákfesztivál és a karácsonyi Nemzetközi Betlehemes Találkozó is
legalább ekkora, ha nem nagyobb sikerrel zajlik majd az angyalok
földjén. Abban pedig most már biztosak lehetünk, hogy a Dagály utca
jóval több a szünidőt jelentő strandnál: a Dagály utca nem csak
Angyalföld lakói, de az egész város számára bizonyított: biztosan
elnyerné a „Mindenki utcája” című díjat, legalábbis ha hivatalosan is
létezne ilyen. Nos, számomra már létezik.
Mily
archívum
