A nyár utolsó napjaiban rendezték meg a Diákfilmszemlék tizenötödikét, amelyre idén augusztus 26-tól 31-ig került sor. Filmes körökben igen hírhedt esemény, amelyen általános iskolások, gimnazisták és fiatal filmesek mutatkozhatnak be amatőr rövidfilmjeikkel. Közel 600 beérkezett pályamű várt arra, hogy ebben az öt napban megtekintse őket a nagyközönség.
Becsengetés
Késő nyár kora délutánján biciklizem a csendes utcákon, túl a
bazilikán, be egy elegáns utcába, egyenesen a Duna felé. Lelakatolom a
járgányt, és végül bemegyek az ajtón. Egy kisfiú toppan elém, lehet
vagy tízéves, és azt kérdi: A fesztiválra jöttél? Igen – mondom
bizonytalanul, mert általában nem ilyen biztonsági őrökhöz vagyok
szokva. Azt mondja, akkor megmutatja, merre menjünk, és már terel is a
lift felé. Megköszönöm kedvességét és cserébe én is kérdezgetni kezdem,
például arról, hogy ő is filmes-e, ne adj isten. Á, nem, én még nem, de
a bátyámnak indul egy filmje – mondja büszkén, és ezek után sok,
számomra ismeretlen nevet sorol fel (gondolom a sulijából), akiknek
szintén láthatom majd filmjeit. Igyekszem megjegyezni a neveket, úgy
tűnik ő már látta az összes művet. Közben fel is érünk a helyszínre.
Minden résztvevőnek regisztrálnia kell, valamint üdvözölni egy-két rég
látott ismerőst is, ezúttal a szervezők soraiból. Így hamar elveszítem
Ákost (első kalauzomat hívják így), de nem bánom, úgyis összefutunk még
az elkövetkező öt nap valamelyikében.
Megérkeztem hát a XV. Országos Diákfilmszemlére, erre a vonzóan
családias és kedvesen belterjes rendezvényre. Kellemes, kulturált
környezet fogad, a megnyitó előtt mintegy tíz perccel az Arany János
utcai Aranytíz Művelődési Központban, az esemény helyszínén. Az első
emeleti „vetítőterem” előtt már jócskán összegyűltek az érdeklődők, a
sajtó, a zsűri, a pályázók és más film-mániákusok. Kis büfé vár a
sarokban, a dohányosok a körfolyosón toporognak, egyesek máris a három
kiállítás valamelyikét derítik fel, míg „be nem csengetnek” és végre
mindenki a terem felé indul.
A megnyitót nem húzzák el unalmasra, a sokéves hagyománynak
megfelelően idén is Merza Gábor, színész ejt pár szót az idei
újdonságokról és a pályázókról nagy vonalakban, számszerűleg. Röviden
ismerteti a diákfilmszemle tizenöt éves múltját, majd bemutatja a
zsűrit: Matkócsik András operatőr, rendező (Duna Tv); Medgyesi
Gabriella, filmszerkesztőség vezető (Duna Tv); Szita Miklós, Balázs
Béla-díjas producer; Nyakó Júlia, színművész és Para-Kovács Imre, mint
Para-Kovács Imre. Legalábbis így mutatják be a vadóc közírót, aki
azonnal hozza a formáját: cigarettával és kávéval a kezében önti
magából a szót, természetesen őszinte kritikával megspékelve minden
mondatát.
Amint átestünk a formaságokon, elkezdődik a vetítés. Először a szemlét
reklámozó rövid ám annál jóval humorosabb szpotokat láthatjuk, majd
sorra kerülnek az International Polifilmfest viszonylag hosszabb és
komolyabb hangvételű alkotásai. Ez a nemzetközi találkozó egyébként a
szemle társrendezvénye immár sokadik éve, amelynek idén meghívott
vendége Josef Strubl, a brno-i filmfesztivál szervezője. Egy nemzetközi
filmes tábor előzte meg a szakmai találkozót Balatonalmádiban, az
International Filmworkshop, melyen lengyel, cseh, szlovák és magyar
fiatalok cserélhették ki filmkészítéssel kapcsolatos tapasztalataikat.
A táborban készült munkákból egy bővebb összefoglalót is láthattunk a
Diákfilmszemlén. Az alkotásokban tíz megadott szónak kellett
szerepelni, a történetnek pedig a más-más nemzetek egymás között
kommunikációjára kellett kiéleződnie.
Így részesei lehettünk a klasszikus játéknak, amely a következőből
ered: „te hogyan mondod, mutatod, jelölöd, képzeled el?”. Meglepő és
sokszor humoros variációk születtek.
Humor a nyerő
A szemlét egyébként is nagyrészt a humoros, élcelődős és ironikus
alkotások jellemezték, úgy tűnt, a fiatalok a csattanós filmeket
részesítették idén előnyben. Jól mutatja ezt a játékfilm kategóriában
végül első helyezést elért „III. emelet 14.” című rövidfilm, amin jó
pár percig nevetett hangosan a publikum. Készítői, Papp Barnabás,
Magyar Fanni, Becsey Kristóf és Bernáth Milán boldogan vehették át
százezer forintos díjukat, melyet a Magyar Művelődési Intézet ajánlott
fel a győztesnek. A másik két dobogós külön kategóriákból került ki, az
általános iskolait Dombi Botond és Dombi Szabolcs nyerte, az „Amit a
medvéről feltétlenül tudni kell” című filmjükkel, míg dokumentumfilm
kategóriában a „Matuska” nyert, készítői Szász Csongor, Hillebrand
Péter és Baróti Gábor voltak.
A XV. Országos Diákfilmszemle végén összesen negyvenhárom díjat
osztottak ki. A legügyesebb alkotók, akiket elismerésben részesített a
zsűri, értékes és hasznos ajándékokat vihettek haza, többek között
kamerákat, de volt, aki újság-előfizetést nyert. Természetesen nem a
díjak értéke adja az elismerés nagyságát, hiszen ez a szemle pont arról
szól, hogy mindenki alkothat értékeset, kortól, nemtől, érdeklődési
területtől függetlenül. Ezt a szemléletet tükrözte a zsűri és a
közönség együttes döntése, amikor a rengeteg díjon túl két másikat is
felajánlott. Egy közönségdíjat, melyet a Szivárvány Alkotócsoport nyert
el „Porcelánbabák” című alkotásával, valamint a leghülyébb filmnek járó
különdíjat, amit Lehoczki Károly és Körösényi Dániel „Fonott foszlós
kalács” című műve kapott.
Tapasztalat
Az ötnapos fesztivál minden napja a Polifilmesek nemzetközi csapatai
által készült filmek vetítésével indult, és csak utána kerültek sorra a
versenyfilmek. A zsűri tagjai szorgalmasan jegyzeteltek minden
stáblista végén, dacolva a teremben uralkodó hőséggel, hogy aztán a
vetítések befejeztével elmondhassák véleményüket. Minden este
interaktív konzultáció kezdődött közreműködésükkel, amelyen
természetesen bárki részt vehetett a filmkészítőkön kívül is.
A diákok lelkesen ülték végig ezeket a beszélgetéseket, alapvetően úgy
tűnt, a legfiatalabbak a legelszántabbak, biztosak benne, hogy
hamarosan híres rendezők, operatőrök, vágók lesznek majd. Öröm volt
nézni, milyen komolyan érdeklődnek a technikai fortélyok iránt, és
hogyan sziporkáznak új és új ötletek akár alkotócsoportok között is,
egymást inspirálva.
Minden vetítést majdnem az elejétől a végéig megnéztek, keresték utána
a készítőt, gratuláltak, megbeszélték, hogyan készült, honnan jött az
ötlet, milyen kamerát és fényeket használtak. Alapvetően nagyon sokat
tanulhattak öt nap alatt, ha tényleg kihasználták az összes kínálkozó
lehetőséget.
Végig barátságos volt a légkör, és a díjátadáson is azt éreztem,
őszinték a tapsok, szívből jövők a vállveregetések és nagyrészt jogosak
az elismerések is. Hazafelé sétálva azon morfondíroztam, vajon kis
Ákosom, első napi kalauzom, nem azt a filmet jelentette-e ki a
„legmurisabbnak”, amelyik végül elnyerte a játékfilm fődíjat? De erre a
kérdésre már nem kapok választ, csak úgy érzem, most is ugyanolyan sok
név, film és jelenet kavarog a fejemben, mint amikor fölfele liftezve
kotnyeles kísérőm felsorolta osztálytársai és bátyja összes
kapcsolatát. Szövevényes világ a filmeseké.
Szalay Kata
(fotók: a szerző és diakfilmszemle.polifilm.hu)
archívum
