bplogo
 
 
Címlap Programszüret Gyerkőc Kultúrsztorik Vitriol Zöld ficak Mustra Pályázzatok! 2010. július 30., péntek - Judit
archívum

Kulcsszó:

Szerző:
Rovat:


-tól
 
-ig
 
Művházas programkereső egyszeri
ismétlődő
Ekhós szekér 1.: „Komolyan venni egy hobbit”
2009. április 24., péntek
PSzT!

BunburyA Pszt – azaz a Pendragon Színtársulat – 2002 óta működik a rákospalotai Csokonai Művelődési Házban. Baráti kezdeményezésből indult, ám színpadra állítottak már Sartre, Wilde és Stoppard darabokat is. Legutóbb a Skuló című, hátborzongató humorú művet mutatták be. A kulcsemberrel, Kathy Zsolttal beszélgettünk a lassan „legendássá” váló társaságról.
 


Pendragon a társulatotok neve, rövidítve: Pszt. Jellemző rátok a rejtély?

KathyZsolt: Semmilyen titokzatosság sincs ebben; hanem amikor alakultunk, épp akkor olvastam el ezt a Szerb Antal-könyvet (A Pendragon legenda – a szerk.), és nagyon megszerettem a stílusát. Ajánlottam Horváth Péter barátomnak, akivel aztán létrehoztuk a társulatot. HP-nek is tetszett a könyv; így lett a nevünk a PSzT, aminek még a rövidítése is jó.

Előadni a regényt nem fordult meg még a fejetekben?

K.Zs.: Biztos meg lehetne csinálni, de rendesen át kellene írni színpadra. Egyszer az egyik darabnak a végét írtam át, akkor láttam, hogy ez milyen kemény munka. Újra kell gondolni az egész művet, úgy, hogy azért a poénok is maradjanak meg. Mi inkább kész darabokkal foglalkozunk.

Te egyébként ilyen területen dolgozol?

Árkádia K.Zs.: Nekem nem sok színházi múltam van, azt leszámítva, hogy én is, mint sok mindenki más, színész akartam lenni és felvételiztem. Illetve az Ascher Oszkár Színpadon kezdtem amatőr színjátszásba, ami jelenleg Rákoskerten működik, de már nagyon hosszú történetük van. Úgy is hirdetik magukat, mint Budapest legrégebbi amatőr színi társulata. A miénk pedig úgy jött létre, hogy volt már egy elég széleskörű alaptársaság, ami nagyjából angyalföldi, újpesti és dunakeszi fiatalokból állt. Ők már régebb óta próbálkoztak színi társulat létrehozásával, de valahogy mindig úgy alakult, hogy belekezdtek egy darab próbáiba, de előadásig nem jutottak el, vagy csak egy előadás jött létre, és utána szétestek.

Ekkor kerültél te a képbe...

K.Zs.: Egy lány adta ehhez az egészhez a szívét-lelkét, viszont valahogy a csapatot nem tudta összefogni. Sokkal inkább a játékban emelkedett ki. Amikor bekerültem ebbe a társaságba, akkor nyilvánvaló lett, hogy nekem meg inkább az működik jól, hogy összetartsam a csapatot.

A honlapot (pszt.hu) böngészve hamar kiderül, hogy szinte rád épül minden...

K.Zs.: Tulajdonképpen így van. Amikor egyszer elkezdtem morogni, hogy mennyi sok melóm van a Pszt-tel, akkor egyik tagunk meg is mondta, hogy ne panaszkodjak, hiszen én találtam ki az egészet. Ez az én privát kis hobbim, amiben emberek vesznek részt. Ha olyannal foglalkozol, amit szeretsz, akkor az nem is igazán munka már. Mert nem fárasztó.

A XV. kerületben, a Csokonai Művelődési Házban leltetek otthonra. Milyen a Ház hangulata?

Főbelövendők Klubja K.Zs.: Az épületet, és így a nagytermet is nemrégiben felújították. Egy egész profi kis színház lett. Korábban annyira retro volt, hogy ott forgatták a Csinibabának a Ki mit tud?-os részét. Pont az előbb említett baráti társulat próbálkozott már ott, de valahogy nem tudtak igazán dűlőre jutni. Én kértem még egy esélyt, és ennek már hét éve. Talán most már a legrégebben működő csapat vagyunk ott. A Csokonai az anyaintézményünk, és tényleg nagyon sokat köszönhetünk nekik.

Nem csak a helyet adják nektek?

K.Zs.: Azon túl, hogy állandó próbahelyet kapunk – amiért mi havi szinten párszáz forint tagdíjat fizetünk – hét éve ugyanannyiért, ami egy jelképes összeg; színvonalas technikát és előadásokat is biztosítanak nekünk, emellett bármilyen igényünket igyekeznek kielégíteni. Egy külvárosi, teljesen nonprofit, és teljesen csak a szórakoztatásra hajtó színtársulat esetében ez nagyon fontos dolog. Sőt: két pályázatot is nyertek már nekünk! Most tavasszal húzott ki minket egy komoly anyagi csávából egy ilyen támogatás. Arról nem is beszélve, hogy ha máshol lépünk fel, akkor kedvezményes szállítási költségeket számítanak fel, és mindent megadnak, amit lehet. Például a Ház technikusa a Dürer-kerti fellépésünk után éjszaka, pontosan érkezett bepakolni...

Ez már valahol barátság...

K.Zs.: Markánsan kivehető az a szándék, hogy akarnak valami jót és valami pörgést oda. Nem kicsinyeskednek. Pedig tönkrevágtuk egy kanapéjukat is, amit kölcsönadtak. Persze kifizettük. Baráti és ilyen egymásra-számítós a kapcsolatunk. Mi nagyon elégedettek vagyunk a Csokonaival. Ha valami egyéb program – mondjuk kisállatkiállítás – miatt kiszorulunk épp a színházteremből, és kisteremben kényszerülünk próbálni, akkor morgunk, de tudjuk, hogy valahogy úgyis kárpótolva leszünk ezért.

A repertoárba sem szólnak bele?

Skuló K.Zs.: Nem, pedig a mi profilunk pont a művelődés ház igazgatójának nem a profilja. Tóth Lajos színházban is dolgozott már, és ő inkább azt javasolná, hogy írjunk egyedi, saját színdarabot. Megírni, megrendezni, előadni. Csak mi ezt az egész színházat saját magunk szórakoztatására csináljuk: az elsődleges szempont, hogy mi érezzük jól magunkat. Ma szerintem, pláne Budapesten, annyi amatőr társulat van, akik a „művészek vagyunk" és alternatív-címke mögé bújva mindenféle botrányt eladnak. Nekem pedig nem célom a meztelenkedés, az ordenáréskodás, sem hogy elmagyarázzak bármit is. A szórakoztatás az elsődleges.

Azért sokkolni tudtok...

K.Zs.: Maga a Skuló című darab ilyen eredetileg. Vér és darabolás van benne.

Hogyan hirdetitek az előadásokat?

Skuló K.Zs.: Szoktam körlevelet írni a legismertebb közösségi site-on, csak sokan már azért nem nyitják meg, mert „körlevél". Holott akkor mi a bánatért van fent valaki egy közösségi portálon, ha nem akar közösségi lenni? Legtöbbször az van, hogy például legutóbb előadtuk a Skulót a Dürerben, és előtte elküldtem a meghívót körüzenetben. Olvasás nélkül kitörlik, aztán ha legközelebb találkozunk, meg majd leszúrnak, hogy miért nem szóltam, hogy előadásunk volt. Pedig pont erre jó ez a rendszer, hogy 6-800 ismerősnek egyszerre szólhatok.

Kikből áll a csapat?

K.Zs.: Átlag 25-30 éves fiatalokból. Én a laza 32 évemmel most már az idősebbek közé tartozom. Amikor kezdtük, akkor 22-25 évesek voltunk. Annak idején ez azért volt jó, mert megvolt az a korosztályi sajátosságunk, hogy komolyan tudjunk venni egy hobbit. Mi még pont az a generáció vagyunk, akik tudunk értékeket megőrizni. Ma ez már ritkább. Kíváncsi leszek, hogy melyik 17-18 éves csapat fog 25 évesen színtársulatot alakítani, teljesen nonprofit jelleggel; csak azért, hogy együtt lehessenek. És nem is az elismerésért. A fő szempont az volt, hogy a próbák jók legyenek.

Milyenek a próbáitok?

Árkádia K.Zs.: Átalakulóban vagyunk éppen. Most komolyabb munka folyik, mert egy hivatásos rendező rendez minket éppen. Ez új helyzet: vannak előnyei és hátrányai. Egyelőre munkaszaga van a dolognak, de az eredmény fogja megmutatni, ha sokkal magasabb szintre lépünk. Korábban a kijelölt próbafolyamat első felét végigmarháskodtuk, könnyesre röhögtük magunkat. Aztán félidőnél volt egy pánikba esés, akkor gyorsan összeveszett valaki valakivel és beláttuk, hogy le vagyunk maradva. Aztán én mint rendező sürgettem őket. Minden előadás előtt kb. egy hónappal elmegyünk egy hosszú hétvégére. A darabösszerakós táborozáson nagyon-nagyon jó a hangulat. Döbbenet, mert többet ér, mint akár kéthónapnyi próba. Ez után általában sikerrel zajlik a premier.

Ha valaki kedvet kapna, csatlakozhat hozzátok?

K.Zs.: Vagyunk hárman-négyen alapemberek, és körülöttünk állandóan forog a társaság. Azokkal tudunk jól együtt dolgozni, akik alapból már bent vannak a baráti körünkben, és így jönnek a társulatba. Ez a találkozási pontunk. A Pendragon előadásokon, és az azt követő bulikon jönnek össze ennek a társaságnak a tagjai. Időnként egyikük kacérkodik a gondolattal, hogy belép, utána jön a másik. Persze teljesen külsősök felé is nyitottak vagyunk, kérdés, hogy ők képesek-e elviselni minket?

A közönségetek már 2006-ban is megtöltötte a nagytermet. Kik ők?

K.Zs.: Ha van egy új darabunk, akkor mindig teltház előtt játsszuk, mert a mi ismeretségi körünk legalább 5-800 ember, akik eljönnek megnézni 2-3 előadást is. A problémánk inkább az, hogy egy bizonyos előadásszám után már nem jönnek új emberek. Kellene egy komolyabb reklám, amihez meg pénz szükséges. A következő lehetőségünk, amit szeretnénk elérni, hogy vidéki művelődési házakba is eljussunk. Szigethalmon például teltházas előadást tartottunk.

Fesztiválokra jártok?

Rejtő Jenő kabaréest K.Zs.: Megmérettetésre nem vagyunk kíváncsiak. Úgy vélem, nincs szükségünk arra, hogy „szakavatottak" elmondják nekünk, hogy színészileg-művészileg mennyire nem vagyunk jók, elegek stb. Mindannyian dolgozunk, gyakran fáradtan, feszülten érkezünk a próbákra, igyekszünk a magunk módján a legjobbat kihozni a dologból. Pont az a célunk, hogy szórakoztassunk, és hogy meglepjük az embereket, hogy igenis, hobbiszinten is tudunk csinálni valamit, ami jó.

-paksie-

Linkelő:
Csokonai Művelődési Ház
Pendragon Színtársulat
Ascher Oszkár Színpad



A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.NKA
Observer
Impresszum Médiaajánlat © Budapesti Művelődési Központ 2003-2009