A Magyarország első imprószínházaként emlegetett Momentán Társulat idén
kilencedik éve működik olyan színházi társulatként, amely éveken keresztül csak
a közművelődési intézményekre (vagy egészen extrém befogadó helyszínekre) számíthatott,
mint a fellépés helyszíne. A kezdetektől máig, a csapat egyik alapító tagjával,
Harsányi Bencével beszélgettünk munkájukról.
Mire utal a Momentán név?
HarsányiBence: A társulat neve az improvizációra
utal, a pörgős helyzetekre, a pillanat adta lehetőségekre. Az általunk űzött
szórakoztató, interaktív improvizációs műfaj az '50-es évek óta méltán
népszerű, elsősorban angol nyelvterületen. Lassanként hazánkban is
nő iránta az érdeklődés.
Hogyan indult a te színészi karriered?
H.B.: Már kisiskolás koromban játszottam több
budapesti színházban, filmekben, szinkronizáltam is. Ahogy a Momentán Társulat
többi tagja, én is Földessy Margit stúdiójába jártam hosszú időn keresztül.
Mióta működik a társulat, és ebből te mennyi ideje dolgozol velük, hány
előadás volt, hogyan kezdtétek az egészet?
H.B.:
2000 óta változatlan összetételben
dolgozunk együtt, 2003 óta foglalkozunk improvizációval. Túl vagyunk a négyszázadik
előadásunkon, amiből 320 volt a RögvEst címet viselő sorozatunk. Egyetlen
változás Pirisi Laci csatlakozása volt 2004-ben, ekkor váltak zenéssé ezek a
műsorok. A fellépések és a nézők száma is évről évre emelkedett. A 2009-2010-es
évadban előreláthatólag már 80-100 előadással számolunk.
Hányan vagytok jelenleg, hogyan működik a társulat?
H.B.:
Színházaktól, társulatoktól igencsak
szokatlan módon szinte teljesen demokratikusan működünk. Fontos kérdéseknél
szavazunk, amúgy minden területnek megvan a felelőse: a társulatvezetés,
művészeti titkári teendők, arculat, pályázatok, oktatás, honlap, saját belső
képzéseink, zenei vezetés mind-mind különálló feladatok. Segíti a munkánkat egy
sajtós és egy produkciós manager is. Persze a demokráciának vannak árnyoldalai,
nehezebb és lassabb a döntéshozatal, de így érezheti minden tag igazán magáénak
a sikereket, az elért eredményeket, és ha szinte hihetetlen is, sikerül évek
óta így működnünk.
Hogyan jut el az információ a közönségetekhez, mi a reklám fő formája, van-e
valaki, aki külön ezzel foglalkozik?
H.B.:
A honlapunk és a hírleveleink a kommunikáció főbb felületei. Erre helyezzük a
legnagyobb hangsúlyt. Az internet további remek lehetőséget ad a különböző kis
ajánlók, trailerek, teaserek bemutatására, terjesztésére. Az évadot egy
különleges előadással kezdjük, az Évadnyitó Ütközet című műsorunk ajánlója egy
számunkra is egészen új fajta reklámforma.
Vagy hasonló stílusban készültek új
előadásunk, a Házimozi ajánlói is, melyek a valódi mozis trailerekre hajaznak (Házimozi trailer 1., Házimozi trailer 2.).
Ezenkívül saját kirakatot rendeztünk be a Deák téri metróaluljáróban, ami a
város egyik legforgalmasabb pontja, így kitűnő reklámnak mondható, és
plakátokat helyezünk el barátaink segítségével iskolákban, munkahelyeken.
Sajtósunk Csóka Tímea, a média felé ő képviseli a csapatot. Szerencsére egyre
több a megkeresés, a spontán jött lehetőség. Fesztiválokon is ott vagyunk,
például ősszel lesz egy fellépésünk az Évadnyitó Színházi Fesztiválon, az
Andrássy úton szeptember 19-én. Sokat segítenek a fellépéseket biztosító
intézmények is, hiszen saját, jól bejáratott kommunikációs felületekkel
rendelkeznek, jó kapcsolatot ápolnak a helyi, kerületi újságokkal. A XII.
Kerületi Művelődési Központ, a II. kerületi intézmények (Marczibányi téri
Művelődési Központ, Klebensberg) sok-sok cikk és programajánló megjelenését
segítették. A Budai Polgár különösen kedves számunkra. Péter Zsuzsa
folyamatosan figyelemmel kíséri a társulat életének fontos állomásait. A
Marczibányi tér jóvoltából heti, havi műsorújságokban is megjelenhetünk.
Milyen az átlagéletkor a csapatban, és hogyan alakul ez a nézőket illetően? Meg
lehet-e határozni egy saját, speciális célcsoportot egy-egy előadásnál?
H.B.:
27-32 éves fiatalok alkotják a
társulatot. A közönség átlagéletkora meghatározhatatlan és előadásról előadásra
változó. Szerencsére az improvizáció sokak számára vonzó. Talán a 20-30 éves
fiatalok a legaktívabbak, de gimnazista csoportok és hatvan év feletti baráti
társaságok is ugyanúgy kedvelnek velünk játszani. A Mini című előadásunk
kifejezetten gyerekeknek és családjuknak készült, így nagyjából lefedjük az
összes korcsoportot.
Mennyit és hogyan, hol próbáltok?
H.B.:
Minden nyáron legalább egy hetet
együtt töltünk egy workshop keretében, és készülünk a következő évadra.
Emellett minden héten találkozunk, hogy új játékokat, formákat próbáljunk ki.
Nehéz valódi színházi hangulatot teremteni maga a „színházi épület" nélkül?
Mik ennek az előnyei és mik a hátrányai?
H.B.:
Az improvizáció lehetőséget ad a
legkülönfélébb helyeken játszani. Művelődési házak, iskolák, fesztiválok...
Szerencsére alig-alig van szükségünk színpadtechnikára, ami nagyban
leegyszerűsíti a fellépési helyek megválasztását. Egészen extrém körülmények
között is tartottunk már sikeres előadásokat, buszmegállóban, hajón, hídon,
felsorolni is nehéz.
Gyors fejszámolással legalább 6-7 művelődési házat fel tudok
idézni csak Budapesten, ahol az elmúlt években játszottunk. Emellett Miskolcon,
Egerben, Kápolnásnyéken, Székesfehérváron, Pécsett és még vagy 10
kisebb-nagyobb településen szerepeltünk.
Érdekes feladat a különböző méretű és jellegű tereket
használva ugyanúgy felpörgetni és bekapcsolni a játékba a közönséget. Akkor is,
ha 40 főről és egy kis kamarateremről, akkor is, ha egy 350 fős nagyteremről
van szó. Külön öröm és lehetőség, ha drámafesztiválokon léphetünk fel. A
klasszikus diákszínjátszós gyerekek abszolút nyitottak, hiszen egy-egy játékot
ismernek a drámapedagógiából, de önálló műfajként az improvizációval és a
RögvEsttel akkor és ott találkoznak először. Jó érzés megnyitni vagy akár zárni
ezeket a fesztiválokat.
A Kex és Tea című irodalmi felolvasóestünk állandó helyszíne
évek óta a Marczibányi tér. Sok segítséget kapunk a vendégek meghívásában
éppúgy, mint a megfelelő miliő kialakításában. Az est fontos eleme a kávéházi
hangulat, a tea, a sütemények, a mécsesek, az asztalok elrendezése. A program,
mint egy szép étlap, minden asztalon megtalálható. A Marczibányi Téri
Művelődési Központ és Vörös Zsuzsa segítsége nagyban hozzájárul a sorozat
sikeréhez. Szinte egyedülálló, hogy a 80. előadáson is túl van egy irodalmi
felolvasóest-sorozat.
Hol szoktatok szerepelni?
H.B.:
Momentown??? (mosolyog)
Sokáig nem volt saját helyszínünk próbálni, fellépni. Az utóbbi időben úgy néz
ki, a Dürer kert befogadott minket. A hely közös, együtt újítottuk fel,
alakítottuk ki.
Játszottál-e valaha klasszikus darabot, klasszikus értelemben vett
színházban? Ha igen, melyik fajta előadást kedveled jobban és miért?
H.B.:
Én is mint a társulat több tagja
megfordultam több fővárosi színházban. Nagy élmény a hagyományos értelemben
vett színházi munka, mégis az improvizációnál kötöttünk ki. A szabad játék, a
közös élmény a közönséggel, az új és egyre sikeresebb forma, a nézők felrázása
összeköt minket.
Vannak-e külföldi lehetőségei a társulatnak, egyáltalán mennyire kell nektek
kardoskodni egy-egy fellépésért és mennyire vannak spontán felkérések?
H.B.:
Külföldre is eljutottunk, a
Felvidéken és a Vajdaságban játszottunk. Az előadás nyelve magyar, szívesen
találkozunk magyar közönséggel az országhatáron túl is. A hat év alatt elértük,
hogy szerencsére több felkérés érkezik, mint amennyit el tudunk vállalni. Nehéz
szelektálni, rossz érzés, hogy nem tudunk egyszerre 2-3 helyen lenni, de ezt is
meg kell tanulni.
Mennyire vagytok sikeresek? Egyáltalán te mit tartasz sikernek ebben a
műfajban?
H.B.:
Siker lehet a nézőszám folyamatos
emelkedése, hogy táborokat, állandó impro-drámacsoportokat tudunk indítani,
hogy felnőttek járnak vissza workshopjainkra. Nagy öröm, hogy egy aktív-játékos
szemléletet tudunk megismertetni emberekkel és hogy lehetőséget adunk évente
több ezer nézőnek és résztvevőnek kiszakadni a hétköznapokból, felpörgetni a
fantáziájukat és közösen játszani.
Milyen az, amikor azt mondjátok: ez az előadás kitűnően sikerült, és milyen,
ha pocsékul?
H.B.: A közös játék eufórikus öröm
forrása lehet, és a legtöbbször az is. Mivel közvetlen a kapcsolat a
közönséggel, azonnal visszajelzést kapunk az előadás közben. Nincs pocsék
előadás. Mi tízen és a közönség egyszerűen nem tudunk egyszerre rossz formában
lenni. Ha valakinek a társulatból nem is megy annyira egyik vagy másik este, a
csapat még remekül működhet. Ráadásul a közös játék minket is beránt, nem csak
a közönséget. Lehet, hogy szükség van néhány percre, egy-két jelenetre, hogy
bemelegedjen mindenki, de utána már közel azonos hőfokon ég mindenki.
Ez főállás számodra? Ha igen, mennyire tartod szerencsésnek a helyzeted,
vagy mennyire veszed komoly munkának a színészetet?
H.B.:
Nekem is, mint mindenkinek a
társulatnál, van hivatalos állásunk, mással is foglalkozunk: drámapedagógus,
tréner, látványtervező, dramaturg, műsorvezető-szerkesztő, fotós, zenész,
rendező-producer is van a csapatban. Ez biztosítja az anyagi függetlenségünket,
hogy nem vagyunk megélhetési művészek, nem kell minden áron állandóan
játszanunk. A műfaj, a társulat működése, ha néha kompromisszumok árán is, de
lehetőséget ad egy civil vagy „civilebb" életre is.
Mi a cél ezzel a társulattal, mik a terveitek, hogyan képzeled el a csapatot
öt év múlva?
H.B.:
Az Évadnyitó Ütközettel kezdünk,
ami egy új forma. Még ebben az évadban tervezünk egy közéleti kérdésekkel
foglalkozó új előadást, éjszakai színházat és egy nagyobb fesztivál
megszervezését, a már megszokott RögvEstek, a Házimozi és a Mini előadások
mellett. Már két, heti impro-drámacsoportunk lesz, tréningek, különböző
workshopok, nyári táborok várnak ránk. Öt év nagy idő, terv van bőven... Inkább
térjünk vissza öt év múlva erre a kérdésre és elmondom, hogy mit sikerült
megvalósítani!
archívum
A Magyarország első imprószínházaként emlegetett Momentán Társulat idén
kilencedik éve működik olyan színházi társulatként, amely éveken keresztül csak
a közművelődési intézményekre (vagy egészen extrém befogadó helyszínekre) számíthatott,
mint a fellépés helyszíne. A kezdetektől máig, a csapat egyik alapító tagjával,
Harsányi Bencével beszélgettünk munkájukról.
Bence: A társulat neve az improvizációra
utal, a pörgős helyzetekre, a pillanat adta lehetőségekre. Az általunk űzött
szórakoztató, interaktív improvizációs műfaj az '50-es évek óta méltán
népszerű, elsősorban angol nyelvterületen. Lassanként hazánkban is
nő iránta az érdeklődés.
