|
 Az NRG Tánciskola mottója: „Légy nagyon kitartó, pontos és tudatos! Viszont légy egyéni, valósítsd meg önmagad, válj önállóvá!” Vass Sándor Gergely e két mondat megvalósításának céljával hozta létre Klip Show, Street Dance, Hip-Hop, Funky Jazz, Art Jazz, jazz-balett táncokat oktató iskoláját 2005-ben. A székhelyükként is szolgáló Angyalföldi József Attila Művelődési Központban beszélgettünk a táncpedagógus, koreográfus, rendező alapítóval.
Sándor, kérlek, mesélj magadról: mikor és hol kezdtél el táncolni, mióta tart ez a szerelem?
Vass Sándor Gergely: Tizenhárom évesen, 1981-ben kezdtem el break-táncolni, tulajdonképpen a műfaj (magyarországi) születésével egyidőben, a szülővárosomban, Szentesen. A tánchoz, illetve a színpadhoz kötődő szerelem azóta is tart, ma már azonban egy koreográfus diplomával is rendelkezem. Sok minden történt 1981 óta!
Könnyű volt elsajátítani a break stílust?
 V. S.G.: Cseppet sem! Eleinte kék-zöld foltosra ütöttem magam a különböző mozdulatsorok tanulásakor. Megesett, hogy kifordult a bokám, kificamodott a csuklóm. De nem adtam föl, mert tudtam, hogy csak így vihetem valamire.
Mikor és hogyan kerültél Budapestre?
V.S.G.: Nem vezetett egyenes út a fővárosba, előtte még a Szegedi Nemzeti Színház Táncstúdiójában képeztem magam. Itt kezdtem el foglalkozni a színházi kortárs táncokkal, a táncszínházi produkciókkal, de bejártam a balett órákra is; hisz mindig azt vallottam, minél több mindenbe belekóstol az ember, annál könnyebben érvényesülhet. 1994-ben aztán mégis felköltöztem Budapestre, mert a színházi vonalat nem éreztem teljesen a magaménak. Szerettem volna a modernebb stílusokkal is foglalkozni.
 Az első nagy hatást a későbbi mentorom, Földi Béla által jegyzett Budapest Táncszínház tette rám, ahol egy különleges jazz-tánc technikát – a híres koreográfus, Raza Hamadi nevével fémjelzett art-jazz technikát – sajátíthattam el. Ebbe a műfajba annyira beleszerettem, hogy néhány éven át kizárólag ennek a tökéletesítésével foglalkoztam. Ám nem csupán tanultam, hanem számos produkcióban már fellépőként is részt vehettem. Több budapesti színházban szerepeltem táncosként, felléptem musicalekben, és megnyílt előttem az út külföldre is. Egy évet töltöttem Dél-Európában, ami nem csak a sok fellépés miatt volt nagy élmény, hanem az ott tapasztalt mentalitás miatt is. Az emberek élethez való pozitív hozzáállását, rendíthetetlen optimizmusát, a gyerekek kiapadhatatlan, kreatív energiáit itthon sajnos nem érzékeltem sem akkor, sem azóta.
Ennek hatására hoztad létre az NRG Tánciskolát?
V.S.G.: Ezt talán túlzás lenne mondani, de tény, hogy nagy hatással volt rám mindaz, amit külföldön láttam, hallottam. Úgy gondoltam, a tánc segíthet a gyerekek szemléletváltoztatásában. Nem állítom, hogy ez teljes mértékben sikerült, de szép számban vannak pozitív visszajelzések. Egyszer az egyik tanítványom azt mondta, azért szeret az óráimra járni, mert utána mindig úgy érzi, negyven centivel a föld fölött lebeg. Hiába érkezik fáradtan, mégis energiával telten távozik.
Ez a fontos, vagy, hogy jó eredményeket érjetek el a versenyeken?
V.S.G.: Egyértelműen ez, versenyekre nem is nagyon járunk. Én nem hajszolom az eredményeket, számomra fontosabb a gyerekek egészséges életmódra való nevelése, a mozgás iránti érdeklődés felkeltése és fenntartása, a kiegyensúlyozott lelkiállapot megteremtésének elősegítése. Persze szükségszerű a mozdulatsorok alapos elsajátítása, a koreográfia begyakorlása, de ez nem művészképzés, és főképp nem versenyistálló. Ez inkább egy hobbitanfolyam, ami a szabadidő hasznos eltöltésére irányul. Az más kérdés, hogy vannak kimagaslóan tehetséges fiatalok, de nekik is el kell fogadni, hogy ők egy csapat része, alkalmazkodniuk kell a többiekhez, és a bemutató sikere érdekében ugyanazt a munkát kell elvégezniük, mint másoknak. Se többet, se kevesebbet.
Ez azt jelenti, nem is emelsz ki egy-egy embert, akivel többet, vagy külön foglalkoznál, hogy jobban fejlődjön, könnyebben előre tudjon lépni?
V.S.G.: Nem, én nem szeretek ilyet csinálni. Egyrészt, mert a kiemelés feszültségekhez vezet, olyan, mintha kiváltságokat biztosítana egyeseknek. Másrészt, mint mondtam,az NRG Tánciskola nem elitképző. Nálam az a lényeg, hogy önmagát legyőzve beilleszkedjen a csoportba a tanítvány, a közösség részévé váljon, és megtanuljon küzdeni a célokért, amelyek minden esetben közösek. Mindenki egy kis sejt, ám része a nagy egésznek is! Persze, akiben látom a többlet-tudást, az ambíciót, annak szolgálok olyan tanácsokkal, hogy a megfelelő időben, a megfelelő irányba képes legyen továbblépni.
Van olyan tanítványod, aki később táncos lett, vagy esetleg oktató?
V.S.G.: Hogyne! Többen bekerültek a Budapest Táncszínház csapatába, számos tanulóm felvételt nyert a Táncművészeti Főiskolára, vagy épp a Kortárs Tánc Szakközépiskolába. És igen, ketten már oktatnak is a régi tanítványok közül. Nagyon büszke vagyok mindannyiukra, de hangsúlyozom: azt tartom a legfontosabbnak, hogy a ma olyannyira leterhelt és kizsigerelt gyerekek, akik gyakran fáradtan és kedvetlenül érkeznek az órákra, feltöltődve pozitív „energyvel”, vidáman, optimistán távozzanak tőlem.
Nem is annyira a tánc, semmint a pozitív életszemlélet átadása a lényeg?
V.S.G.: Így van. A tánc eszköz ehhez. Azt szeretném, az a célom, hogy ugyanolyan jól érezze magát az óráimon a közepes tehetségű, kissé duci lányka, mint a sztárambíciókkal érkező, a táncot már gyerekként szenvedélyesen űző másik, vagy épp a hiperaktív, az iskolai tornaórákon magát kitombolni képtelen fiúcska.
Ebből adódik a kérdés: milyen a kapcsolatod a növendékekkel? Egyszerű tánctanárként tekintesz magadra, vagy mentoruk, barátjuk vagy?
 V.S.G.: Gyereke válogatja, kivel milyen a viszonyom. Nagy általánosságban azt tudom mondani, hogy ebben a rohanó, zaklatott, stresszes világban, amikor már a tízévesnek is annyi feladata van, hogy ki sem látszik belőle, rettentő nehéz szoros kapcsolatot kialakítani a srácokkal. Látom, hogy igényelnék a beszélgetéseket, de épphogy beesnek az órára, utána meg rohannak haza, mert leckét kell írni, készülni kell másnapra. Mindenesetre én „elfogadóembernek” tartom magam, és igyekszem arra nevelni a növendékeimet is, hogy ilyenek legyenek. Szeretném, ha nem csupán a lépéseket és mozdulatokat tanulnák meg tőlem, hanem az empátiára és szolidaritásra való készséget is. Szeretném, ha közösségi emberré válnának.
Nem véletlen tehát, hogy egy közösségi ház, egy művelődési központ a székhelyetek. Mióta vagytok itt, Angyalföldön?
V.S.G.: Valóban nem véletlen. Nagyon szeretünk itt lenni, ha jól számolom, már nyolc éve Angyalföld a székhelyünk. A kapcsolatunk a dolgozókkal és a vezetőkkel a lehető legjobb. Megkapunk tőlük minden támogatást, amire szükségünk van, és ez így volt korábban, az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban is, ahol a kerületi intézmények összevonása előtt próbáltunk.
Milyenek a körülmények?
V.S.G.: Teljes mértékben elégedettek vagyunk velük. Mind a felszereltség, mind a kulturáltság, mind a tisztaság, de még az épület elhelyezkedése is kiváló körülményeket biztosít a táncórák megtartásához. Talán a táncterem lehetne picit szélesebb, de így is abszolút jól érezzük itt magunkat.
Gondolom, felléptek az intézmény által szervezett rendezvényeken is.
V.S.G.: Igen. Minden évben meghívást kapunk a népszigeti Vízimajálisra, és az októberi Szent Mihály Napi Búcsúra, de az AJAMK-ban tartjuk a karácsonyi műsorunkat, és az évadzáró bemutatónkat is.
Egyéb bemutatók?
V.S.G.: Szívesen megyünk bárhová, ahova hívnak, jobbára fővárosi fellépéseink szoktak lenni.
Milyen csoportok működnek az NRG Tánciskolában?
 V.S.G.: Életkor szerint választom szét a nebulókat, nálam nincsenek olyan fokozatok, hogy kezdő, középhaladó, haladó, hisz mindenki együtt próbál. Egy csapat vagyunk, mindenki ugyanazon a koreográfián, ugyanazon az előadáson dolgozik egy adott időintervallumban.
A koreográfia a te munkád?
V.S.G.: Igen, a koreográfiákat én alkotom, de a jelmezeket közösen tervezzük. Mindent próbálok lehetőleg költséghatékonyan megoldani, mert két gyermekes apukaként tudom, milyen kevés a szülők pénze mostanában. Nem vetetek meg velük semmit fölöslegesen.
Hol és hogyan találsz rá a gyerekekre, illetve ők hogyan találnak rá az iskolára?
V.S.G.: Leginkább szájhagyomány útján. Szülők, gyerekek ajánlják egymásnak az óráimat. Azt tapasztalom, egyre szélesebb körben ismert az NRG. Ez kell is, mert marketingre nem jut túl sok…
Hogy érzed, van rivalizálás a hasonló táncstílust művelő csoportok közt?
 V.S.G.: Nem hinném. Én legalábbis biztosan nem rivalizálok senkivel, és nem erre tanítom a növendékeimet sem. Úgy gondolom, a rivalizálás mindig egyfajta féltékenységből ered, aki pedig féltékeny a másik eredményeire, munkájára, az önmagában nem bízik. Aki jobb, attól mi mindig igyekszünk tanulni, hogy végül még náluk is jobbak legyünk.
Terveztek bemutatót a közeljövőben?
V.S.G.: Szeptemberben indult az új csoport, és már gőzerővel készülünk a karácsonyi bemutatónkra. Ez lesz a legközelebbi esemény az iskola életében.
Sok sikert, és köszönjük az interjút!
V.S.G.: Én is köszönöm a lehetőséget!
Monori Szabolcs
Linkelő:
XIII. kerületi Közművelődési Nonprofit Kft Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
NRG Tánciskola
 A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre
 |
archívum
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
A hozzászólás-űrlap megjelenítése/elrejtése
