|
 Otthon is színház
Beszélgetés Buza Tímea Noémivel a Buzaszemek Művészeti Iskola vezetőjével
A Budavári Művelődési Ház egyik legkuckósabb termében, a rakpartra néző színházteremben találkoztam Buza Tímeával, a Buzaszemek drámajátékos színjátszó körének vezetőjével, és egyben szívével-lelkével. A nyári táborban éppen 7-13 éves gyerekek vettek részt, és még csak le sem pakoltuk a táskáinkat a hat éves kisfiammal, máris részesei lettünk az éppen zajló jelenetnek, aminek egyáltalán nem szabott gátat a színpad, sőt a nézőtéren, a függönyök mögött, de még a színpadi lépcsőn is játék folyt, felszabadult, önfeledt, ám összpontosított igazi drámajáték.
Miután véget ért az aznapi foglalkozás – mely utolsó fél órájának aktív résztvevője lehettem –, volt néhány percem, hogy a mindig mosolygó, energiával teli tanárnővel beszélgessek.
A Buzaszemek Művészeti Iskola a 2007/2008-as tanévben indult, s azonnal bezsebelte a szakma elismeréseit. Az első évben Lázár Ervin, A kislány, akit mindenki szeretett című meséjének színpadi változatával a Weöres Sándor Országos Színjátszó Fesztiválon ezüstminősítést szereztek, melyet a következő években túlszárnyaltak, hiszen Darvasi László, Trapiti című regényének adaptációjával, valamint 2010-ben Varró Dániel, Babaarcú démon című művével ugyanazon a megmérettetésen arany minősítést értek el.
A szakma tehát értékelte a társulatot. Nem csak a versenyen elért sikerek bizonyítják, hogy a Buzaszemeknek milyen jelentős létjogosultsága van ma, amikor a gyerekeket felőrli a túlhajtott iskolarendszer és beszippantja a számítástechnika, hanem a mindennapi próbák és együttlétek öröme is. Mert akármennyire is érződik a kemény munka és megfeszített figyelem, mégiscsak játékról van szó, ami befogadó, felemelő és átröpít a hétköznapokból egy különleges helyre, egy olyan mesevilágba, ami itt a színházteremben válik valóra.
Mikor kezdtél el gyerekekkel foglalkozni?
Három éve tanítok, de valójában négy éve kezdtem el gyerekekkel foglalkozni, illetve azzal a gondolattal, hogy elindulok a színművészet útján. Katona Zsuzsától és Rudolfné Galambos Éva nénitől – aki egyébként Rudolf Péter édesanyja – tanultam drámapedagógiát. A XVIII. kerületben kezdtem, és ezt a csoportot most már negyedik éve vezetem. A mostani 13-14 éves gyerkőcök még csak 7-8 évesek voltak, amikor a kezeim alá kerültek. Minden szombaton találkozom velük, és úgy látom, hogy nagyon nagy szükségük van erre, mert ebben a kerületben és környékén semmilyen más drámacsoport nem működik. Létezik másik színpad a kerületben, de ott inkább musicaltanítás folyik.
Végül tavaly úgy döntöttem, hogy mivel sokan jelentkeztek, indítok még egy helyszínen foglalkozást, így találtam rá a Budavári Művelődési Házra, ahol megkaptuk ezt a fantasztikus színháztermet. Mindezzel egy időben aktívan dolgozom színészként is. 2010 óta a Spinoza házban játszom egy Brecht monodrámát, legközelebb 2011. november végén kezdek próbálni, és december végére várható a bemutató.
A Buzaszemek Drámacsoportokban milyen jellegű oktatás folyik? Mire tanítod a gyerekeket?A középpontban a drámajáték, a beszédtechnika és a színpadi mozgás áll, de foglalkozunk bábjátékkal is, nyári táborainkban pedig fotózással és a filmezéssel ismerkednek az ide járó gyerekek. Elsődleges célunk, hogy segítséget nyújtsunk a gyerekek pozitív erkölcsi és érzelmi fejlődéséhez, valamint az itt elsajátítottakkal hozzájáruljunk a tanulási nehézségek leküzdéséhez. Sokan szorongva, beszédhibákkal kerülnek hozzánk, nem tudják kifejezni magukat, félnek a kapott válaszoktól, a visszautasítástól. Próbálunk olyan érzelemgazdag környezetet kialakítani, ahol ezek a szorongások csökkennek, és a gyerekek őszintén megnyílhatnak, megtanulhatják kifejezni magukat. Mindehhez a drámát, a színdarabokat, a meséket hívjuk segítségül.
Ebben az évben Benkő Nóra színművésznő, drámapedagógus is indít csoportot egy általános iskolában. Korábban egyedül tanítottam és vendégszínészeket, vendégtanárokat kértem fel. Polyák Lilla, Homonnai Zsolt musicalszínészek voltak nálunk a táborban, és minikoncertet is adtak.
Fotós tanárunk–Mayer András–rendkívül lelkesen és kitartóan tanítja a csapatot a fényképezés rejtelmeire. Sokat köszönhetek Hajtó Aurélnak is, akire a technikai háttér kialakításában számíthattam, besegített a vendégszereplések megszervezésében, valamint beszédtechnikát is tanított. Egy nagyon kedves barátom is segít, aki bár egészségügyi tanár, vonzódik a színjátszáshoz is, és eleinte, amikor elindultak a csoportok segített felügyelni a gyerekekre, mert ebben nem volt még elég gyakorlatom. Aztán itt van még Hagymási Zoltán, fiatal operatőr, aki több nyáron részt vett a táborainkon, kamerakezelést tanított. Azok között, akik végigcsinálták a tihanyi nyári táborainkat ma már komoly fotósok is vannak. Itt kezdte el őket érdekelni ez a világ. Őket már nem a színház vonzotta, hanem elmentek ebbe a másik irányba, de nem is az a cél, hogy színészeket képezzünk, hanem hogy a gyerekek megtalálják a saját útjukat.
A szülői háttérmunka mennyire meghatározó a gyerekek drámaoktatásánál?
 Aki hozzánk kerül, nem elsősorban drámapedagógiával találkozik, hanem tágabb értelemben véve a képzőművészetekkel. Híres művészek alkotásain keresztül ismerkedünk egymással és a világgal. Foglalkozunk operákkal, mozgalmas, és gyerekeket ábrázoló festményeket tanulmányozunk. Fontosnak tartom, hogy színes világot mutassak nekik.A szülők nagyon támogatják a törekvéseinket, bár vannak, akik nem teljesen helyesen mérik fel, hogy mik a céljaink. Előfordul, hogy csak azt látják az egészből, hogy milyen színjátszóversenyen hányadik helyezést érünk el, holott nem ez a legfontosabb. Az egész éves munka számít, az együtt töltött percek, melyek végül egy előadás létrejöttéhez vezetnek. Van azonban egy stabil szülői közösség, akiktől rengeteg energiát adó segítséget, bíztatást kapok. A szülői háttérmunkának köszönhető például az is, hogy a 12 hónap című előadást utaztatni tudtuk. Jártunk Szeged környékén több alkalommal is, ahol óvódásoknak és kisiskolásoknak tartottunk előadást.
Érdekes, hogy a saját gyermekemet egy évig egyáltalán nem engedtem a csoportba, azután azt vettem észre, hogy minden játékban részt vesz, és nagyon élvezi. Aztán beletörődtem, hogy ez így van, végül is ő is az a korosztály, akiket tanítok, az első évben indult gyerekek csoportjába jár és ők a legjobb barátai.
Hogyan indult a karriered? Hol dolgoztál miután kikerültél az egyetemről?
1999-ben a Vígszínházba szerződtem, azután rögtön 2000-ben megszületett a kislányom. Ezután még öt évet töltöttem a társulattal, de már motoszkált bennem a gondolat, hogy tanítani is szeretnék. Sokat jártunk külföldre különböző fesztiválokra, de más határon túli színházban–Újvidéken, Kolozsváron, Bukarestben–is szerepeltem, ahol egy egészen másfajta színjátszással találkoztam, mint amit itthon megszoktam. Egészen más típusú a szemlélet, ahogyan a gyerekeket a színjátszásra tanítják. Beengedik őket a színházakba, és ugyanabban a környezetben nevelkednek, ahol az öregek már évtizedek óta játszanak. Fantasztikus, hogy egy igazi kőszínházban oktatják a jövő nemzedékét. Nagyon fontosnak tartanám, hogy megmutassuk külföldön, hogy hogyan játszunk mi gyermekszínházat, már a gyerekcsoportoknál is jól látható lehetne, hogy milyen a mi saját színházi kultúránk. Hatalmas fejlődési lehetőséget nyújthatnánk ezzel a gyerekeknek, akik nem ismerik más nemzetek, kultúrák színjátszását.
Nálunk a gyerekek nem mehetnek be a kőszínház színpadára?
Sajnos nem igazán, és ha igen, akkor is csak különleges alkalmakkor. Vannak azért persze virágzó gyermekparadicsomok is, ilyen például a Marczibányi téri Művelődési Ház, ahol rengeteg a foglalkozás, de itt sem főleg a színpadon játszanak a gyerekek. Én szeretek a színpadon dolgozni a csoportjaimmal, mert egészen más a gyerekek hozzáállása és más a hangulat az órákon, mert így a természetesség mellé komolyságot, tekintélyt is kapnak. Ezért szeretem nagyon a Budavári Művelődéi Ház színháztermét, igaz, hogy a Kondorban kevesebb a tandíj, mert nem kell bérleti díjat fizetnem, ugyanakkor a Budaváriban itt van ez a fantasztikus színpad, aminek a mérete éppen megfelel nekünk. Sajnos azonban elég kevés helyszín van, ahol hosszú távon képes működni egy ilyen színjátszó csoport, úgyhogy meg kell becsülni, ha sikerül találni egy jó helyszínt, bár én szoktam órát tartani a saját otthonomban is, ráadásul nagyon jó hangulatúakat.
Tényleg? Hogy-hogy?
Tavaly meg volt hirdetve egy szokásos óránk, de ünnep miatt éppen zárva volt a Budavári Művelődési Ház, úgyhogy átmentünk hozzánk. Semmi gond nem volt, annak ellenére, hogy egyáltalán nem számítottam a gyerekhadra otthon, valamint a szülőket is csak akkor értesítettük, hogy ne a Bem rakpartra jöjjenek a gyerekekért, hanem hozzánk. Nagyon jó hangulatú óra volt. Azóta rendszeresen járnak át a gyerekek és a szülők is.
Milyen terveitek vannak a következő évadra a Budaváris csoporttal?
Eddig inkább a kistinédzser korosztállyal dolgoztam, most megpróbálom megcélozni a 7-8 éveseket is. Meghívtam Kárász Esztert, akivel a Magyar Színházban együtt dolgoztam a bébiszitter bérlet kapcsán, mely a színház egy új programja. A Katonában egyébként már évek óta működik, hogy amíg a szülők megnéznek egy délutáni előadást, a stúdiószínpadon a gyerekeknek külön foglalkozás van. Már többször is felléptünk ilyen alkalomkor, ami fantasztikus élmény volt a gyerekeknek, ekkora közönség előtt játszani. Itt ugye már nem apa, anya, nagyi jött el az előadásra, hanem jóval nagyobb megmérettetést jelentett. Az idei Pesti Magyar Színház évadnyitóján is részt vettünk a Kondor Buzaszemek csoporttal, és francia eredetű körjátékokkal, dalokkal, komikus gyakorlatokkal szórakoztattuk az odalátogatókat.
Egyébként maradnak a megszokott pénteki foglalkozásaink 15.00-től 16.45.00-ig a kicsik csoportja, és 17.00-től este 19.30-ig az idősebbeké. Alapvetően mindig az azon a héten történt lényeges eseményeket dolgozzuk fel az órák egyik felében. Szeretik megosztani a többiekkel, hogy milyen fontos, jelentőségteljes dolog történt velük, ezeket jelenetekbe ágyazzuk, és feldolgozzuk őket különböző formákban. Sokszor veszünk elő klasszikus darabokat is, vagy a kortárs magyar irodalom egy-egy kiemelkedő gyermekeknek szóló alkotását. Mindig az adott hangulat és érzelmi töltöttség határozza meg az óra menetét. Nem hiszek abban, hogy év elején elkezdjük betanulni a karácsonyi vagy netán az év végi darabot, és akkor csak azzal foglalkozunk. Ha a gyerekek elég felkészültek arra, hogy játsszanak, akkor kevesebb próba alatt is meg fogják tanulni az előadást. Másfél hónappal az előadás előtt alkalmanként 40 percet szoktam erre szánni.
Baltavári Bea
 A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre
 |
archívum
A hozzászólások megjelenítése/elrejtése
A hozzászólás-űrlap megjelenítése/elrejtése
