bplogo
 
archívum

Kulcsszó:

Szerző:
Rovat:


-tól
 
-ig

 

A 100 éves story – A Fővárosi Énekkar 1.
2012. február 9., csütörtök

A Fővárosi Énekkar első fellépéseA Fővárosi Énekkart 100 éve – 1912. október 15-én – alapította Bárczy István, az akkori polgármester. Ez alkalomból cikksorozatot tervezünk megjelentetni, melyben áttekintjük és felelevenítjük az Énekkar eddigi száz évének fontosabb eseményeit.

Minden zenét szerető olvasónk figyelmébe ajánljuk töténetüket.

 

 


Sztojanovits Jenő, karigazgató ((1864-1919)  1913. április 29-én nagy sikerrel mutatkozik be a kórus Bossi: Énekek Énekének előadásával, ám a fő gond kezdettől fogva a csekély létszám. A Szabályzat 180 főben állapította meg a maximális létszámot, viszont volt olyan összpróba, amelyen összesen 17-en jelentek meg. Sztojanovits Jenő oratorikus művek előadását tűzte ki célul, ennyi énekesselviszont még egyneműkarokat sem lehet megtanulni. Ezt csak részben indokolta, hogy többször költözött a kórus; fűtetlen, piszkos helységeket kaptak, de az is az igazsághoz tartozik, hogy háborús szelek fújtak. Sztojanovits karigazgató úr még üggyel-bajjal betanítja Mozart Requiemjét és 1914-ben – kisegítőkkel
– elő is adják. Ezután az énekkar 1919-ig szétszéled. Így a Requiem előadása többszörösen jelképes: Európa békéjét, egy kórus életét, egy humanista politikus nagy tervét, egy karnagy küszködését búcsúztatja el – szerencsére csak ideiglenesen. Sztojanovits Jenő 1919-ben elhunyt.

Kacsóh Pongrác dr. (1873–1923)1919. szeptember 4-én a Főváros Tanácsa ülésén megtárgyalja a közoktatási ügyosztály előterjesztését, határozatot hoz a „Fővárosi Énekkar” működésének újbóli beindításáról és karigazgatóul Kacsóh Pongrác dr-t, a közoktatási ügyosztályba beosztott főigazgatót alkalmazza. Az újjászervezésről ismét polgármesteri körlevél tudósít, Bódy polgármester aláírásával. 1920. január 4-én, az első próbán 120-an jelennek meg (80 nő és 40 férfi). Bár a körülmények nem sokkal jobbak a háború előttinél, még abban az évben május 29-én a Vigadóban megtartják bemutatkozó hangversenyüket, nagy sikerrel. A műsoron a capp ella kompoziciók szerepeltek, mert Kacsóh megváltoztatta a koncepciót és nem foglalkozott oratorikus művekkel.

1922 o któberében Karvaly Viktor énekoktatási felügyelőt – addig a basszus szólam tagját – bízzák meg az énekkar vezetésével. Karvaly csöndes, finom, jó modorú ember, de energikus, határozott, kitűnően hozzáértő kórusvezető. Az ő működésétől kezdve a kórus a főváros életének szerves részévé válik: rendszeresen föllépnek társadalmi eseményeken (mint a város hivatalos kórusa, „Székesfővárosi Énekkar” néven), önálló koncerteken és közreműködőként zenekarokkal, jótékonysági hangversenyeken stb.

 Fernbach László

(Forrás: 75 éves a Fővárosi Énekkar 1912–1975 c. kiadvány összeállította és szerkesztette Drucker Péter, Horváth Ferenc)

Linkelő: A Fővárosi Énekkar honlapja

Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!

busy
FacebookTwitter

Töltse fel rendezvényét a honlapra!

Bejelentkezés

Observer