Szeretnél kertészkedni, de a fővárosban laksz? Ezentúl nincs akadálya, a Kortárs Építészeti Központ akciójával a te álmod is valóra válhat. Jóízű paradicsomot ehetsz, akkor is, ha a belvárosban élsz. Elsőként a II. kerületi Lecsós Kert parcellái találnak gazdára, a tervek szerint a jövőben a legtöbb kerületben nyílik közösségi kert.
Biztos sokan találkoztak már ízetlen paradicsommal, vízízű paprikával, szárított, silány minőségű fűszerekkel, ízfokozókkal és mesterséges anyagokkal előállított ételízesítőkkel. Jó és zamatos alapanyaghoz nehéz hozzájutni, főként, ha a fővárosban élsz. Igaz, a piac sok mindenre megoldás lehet, de az az igazi, ha saját magatok termesztitek a zöldségeket.
Nyugat-Európában és Amerikában több évtizedes hagyománya van a közösségi kerteknek, és a Kortárs Építészeti Központnak köszönhetően most már Budapesten is meghonosodhatnak.
A kreatív és elszánt csapat első ütemben azt tűzte ki célként, hogy minden szempontból mintaértékű kerteket hozzanak létre és tervezzenek meg, illetve, hogy feltérképezzék a kertalapítás jogi és gyakorlati lehetőségét. A szervezők felmérték a várost és jelenleg tíz kerületet találtak alkalmasnak arra, hogy közösségi kertet hozzanak létre. Vannak olyan kerületek, ahol több kert is létesülhet. Az első állomás a II. kerületben lesz. Itt a Millenáris Parkban nyílik meg a Lecsós kert, 95 parcellával. A túljelentkezés nagyon nagy, így sorsolás útján döntik el, hogy kik lesznek a parcella-tulajdonosok. A tervek szerint ezt követően, tavasszal a VII. kerületben a Kisdiófa utcában, a VIII. kerületben a Corvin Sétányon és a XI. kerületben a Fraknó utcában nyílnak kertek.
Hogyan fog ez működni? A kiválasztott területek biztonságosak, és könnyen megközelíthetőek. Mindegyiknél lehetőség van vízhasználatra. A kerteknek lesz egy vezetője, és egy meghatározott házirendje, valamint bérleti díja. A bérleti jog három évre szól, a Lecsós kertnél a bérleti díj évente 10 000 Ft lesz. Minden új kertésznek jár egy kezdőcsomag, és 2X3000 Ft-os OBI utalvány is. Ezenfelül lesznek közös eszközök is. A kertekben tanrészeket és komposztálót is kialakítanak. Vegyszer és mesterséges anyagok használatát kerülik.
A kertészek kiválasztása a Lecsós Kert esetében sorsolással történik, de ez mindig attól függ, hányan jelentkeztek kertésznek. Feltétel a lakóhelyhez való kötöttség, így csak akkor jelentkezhetsz, ha budapesti vagy. Célszerű a legközelebbi kertet választanod. Korosztályi korlát nincs. A Lecsós kertben 5-8 négyzetméteres parcellákat kaphattok, de a többi terület esetében is hasonló méretű kertre számíthattok. A kerti munka mellett rendszeres találkozók, közösségi programok is várnak benneteket. Folyamatos szakmai segítséget is kaptok. A Lecsós kert tulajdonjogára február 21-én 12 óráig jelentkezhetsz a neten keresztül. A kertészkedés a szerződés aláírásával kezdődik. A nagyszerű kezdeményezés hosszú távon önjáróvá válhat. A remények szerint egyre több kert jön létre, és sokan kertészkedhettek majd Budapesten.
A KÉK – Kortárs Építészeti Központ 2010. óta foglalkozik a világszerte sok évtizedes hagyományra visszatekintő community gardening, valamint az egyre népszerűbb urban gardening magyarországi meghonosításával.
A városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, akik a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is gyakorolják: környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak. A kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat.
A KÉK célja, hogy mintakertek kialakításával, és átfogó tudástár létrehozásával segítse a városi kertészkedés önszerveződő mozgalommá fejlődését.